Szörfdeszkás aszfaltszaggatók

Az 1960-as években a feljegyzések szerint a hawaii fiúk unalmukban vagy inkább hullámhiányukban elkezdtek kísérletezni különféle guruló szörfdeszkákkal. Azok kezdtek el hosszabb deszkákon és nagyobb kerekeken közlekedni, akiknek a suhanás és nem a trükközés volt az elsődleges céljuk. Akiknek hiányzott a városban a hó vagy a hullám, és praktikusan, gyorsan akartak eljutni egyik pontból a másikba, na, azok álltak rá a longboardra. Ezek speciális kialakítású deszkák, szabványméretük 84 és 150 centiméter hosszú. A kerekeik általában nagyobbak és puhábbak, mint az egyszerű utcai társaiké, s a kialakításuk miatt egy lendítéssel messzebbre gurulnak.

– Az extrém sportot kereső fiatalok sokszor a lejtőn haladva imitálták a hullámlovaglást, kezükkel érintve az úttestet, mintha a vízen siklanának – mondta Lukácsi András, aki alaposan beleásta magát a sportág rejtelmeibe. – Az eltelt bő ötven év alatt robbanásszerű fejlődést produkált, számos követője van már, s több országban zárt pályás versenyeket szerveznek. Hazánkban nem volt ez mindig így.

Azok kezdtek el hosszabb deszkákon és nagyobb  kerekeken közlekedni, akiknek a suhanás és nem a  trükközés volt az elsődleges céljuk. Akiknek hiányzott  a városban a hó vagy a hullám, és praktikusan,  gyorsan akartak eljutni egyik pontból a másikba,  azok álltak rá a longboardra - Fotó: Lukácsi András

A 29 éves Lukácsi András gyerekként is rajongott a száguldásért, kezdetben nagypapája motorját bütykölte, majd kipróbálta a motokrosszt is. Végül a versenyzés helyett a szerelés kötötte le az érdeklődését. Több motorkerékpár frissült fel a kezei között, ebből az egyik felújított 1963-as Simson SR 2 típusú kétkerekűje olyannyira jól sikerült, hogy egy családi ház nappalijában, vitrinben kapott helyet, kivilágítva.

– A gördeszka 2002-ben robbant be az életembe, és meghatározó része lett a hétköznapjaimnak – emlékezett vissza a férfi. – Akkoriban Nagykanizsán pezsgett az úgynevezett deszkás élet. Az Olajbányász pálya egyik aszfaltos részén ugratókat is építettünk, nyáron szinte éjjel-nappal gurultunk, esténként pedig az Erzsébet téren trükköztünk a barátaimmal. Remek kis társaság verődött össze, akikkel biztattuk és támogattuk egymást. Bár édes-anyám szerint, ha „rendes" sportágat választok, akkor barátnőm is lehetett volna. Néhány évre ugyan elszakadtam az utcai deszkázástól, de időről időre újra egymásra találtunk. De már ekkor nagyon zavart, hogy aprók a kerekei, nagyon ráz és alapvetően csak lassú haladásra képes.

Teljesen véletlenül, az egyik internetes videomegosztó portálon keresgélve 2013-ban talált három felvételt, amelyek a longboard sportot mutatták be.

- A srácok legalább 80 kilométeres sebességgel ereszkedtek le a hegyi szerpentineken, a szó szerint féktelen száguldás azonnal megtetszett - tette hozzá. - Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, mekkora veszélyeket rejt, tudtam, ezt nekem találták ki. A gyorsaságot a deszkával ötvözte. András lelkesedése csak fokozódott, amikor végre ráállhatott a sporteszközre. Akkor sem csüggedt, amikor kiderült, teljesen más izomcsoportokat kell fejlesztenie, hogy itt is megállja a helyét. Külön, deszkára épülő edzéstervet alakított ki magának, amelyben egyensúlyozó tréningek és bokaerősítő mozdulatok sora szerepel. Korábban fájt a térde, ám az új sporttól ez elmúlt, a versenyzéshez használt póz megerősítette az ízületeit is.

Lukácsi András nem hobbiként tekint a longboardra, amely szerinte a deszkázás Forma–1-e, hiszen a rengeteg apró beállítás mellett az emberi tényezőnek is meghatározó szerepe van - Fotó: Szakony Attila

- A laikusoknak egyszerűnek tűnhet legurulni egy útszakaszról, ám korántsem az, gyakorlást, koncentrációt, kitartást igényel a művelőjétől - avatott be a részletekbe. - Hozzám a kerékpárosoknál ismert downhill, vagyis a hegyről lefelé stílus feküdt a legjobban. Ennek lényege ugyanaz, mint a kétkerekűeknél, minél gyorsabban, baleset nélkül beérni a célba. Az autókhoz hasonló sebességet diktálni csak felkészült versenyzőnek szabad. Állandóan teljes kontroll alatt kell tartani a járművet, amely ez esetben egy juharfából készült deszka, négy kerékkel.

- Pontosan értettem az elméletet, s igyekeztem, de Pécsen a Mecsekben az első másfél évben össze-vissza zúztam magam - vallotta be András. - Ráadásul eléggé nyomasztó volt egyedül edzeni, hiszen abban az időben senkit nem érdekelt a sportág. A különféle technikákat viszont csak rutinos versenyzőktől lehetett volna ellesni. Állandóan tele voltam kék-zöld foltokkal, minden tréningen elhasaltam, kicsúsztam vagy egyszerűen eldőltem. Azonban egy pillanatra sem adtam fel, harcoltam, szó szerint a fogamat összeszorítva, hiszen azt éreztem: megéri.

Élesben a Veszprém-Balaton-almádi guruláson vett részt, ott végre olyan emberekkel találkozott, akik hozzá hasonló fanatizmussal vetették bele magukat a longboard rejtelmeibe. Érdekes és kreatív munkája miatt az élet úgy hozta, hogy épp Veszprémbe költözött. András egyébként egy francia cégnél dolgozik mechanikai dizájnerként, s autókba tervez beltéri alkatrészeket. Most egy 2020-as Mercedes kormánykapcsolóját tökéletesíti.

Egyszerűnek tűnhet legurulni egy útszakaszról, ám korántsem az - Fotó: Lukácsi András

- Az első verseny még több adrenalint szabadított fel bennem, ettől újabb erőre kaptam, s számos külföldi pályán igyekeztem tovább csiszolni a tudásomat - mesélte. Külföldön, például Ausztriában jó hegyi szakaszokat lehet találni, ahol ajánlott a testre simuló bőrruha és az egész arcot takaró sisak használata. Az egyik viadalon nagy sebességnél elveszítettem a járművem felett az uralmat, kiütöttem a lábammal egy útjelző bóját, ha nem lett volna rajtam, akkor biztosan felmetszi a bőrömet.

Lukácsi András nem hobbiként tekint a longboardra, amely szerinte a deszkázás Forma-1-e, hiszen a rengeteg apró beállítás mellett az emberi tényezőnek is meghatározó szerepe van. Tudatosan tréningezik, s nem kisebb célja van, mint hogy Magyarországon ő legyen a legjobb. Négy év kemény munkája, türelme és kitartása meghozta a gyümölcsét, ugyanis mára olyan szintre fejlesztette a tudását, mint egykor a videókban látta.

- Most szerencsére olyan társaságban vagyok, ahol egy nyelvet beszélünk - fogalmazott. - Van néhány igazán tehetséges és kitartó tinédzser srác, akik előtt nagy jövő állhat. Igyekszem egyengetni az útjukat, egyelőre lelkesek, mint egykor én voltam, s szeretnének tanulni. Jó érzés átadni a megszerzett tudást másoknak, akik tisztességesen állnak a sportághoz. Ez ma nagy kincs, amikor a gyerekeket szinte ki sem lehet robbantani az internet fogságából.