Sport

2017.04.01. 07:35

Sabján Csenge nem gondolta, hogy egyszer ő is gurítani fog

TEKE A májusi világbajnokságra készülő női serdülő válogatott keret tagjai között szerepel Sabján Csenge, a ZTE-ZÁÉV csapatának játékosa. Ugyan a németországi versenyre utazó ötfős csapat tagjait hivatalosan még nem hirdették ki, ám a Zalalövőn élő fiatal sportoló nagyon bízik benne, hogy ott lesz a kiválasztottak között.

Varga Andor

Sabján Csenge 2013 óta tekézik versenyszerűen, s elmondása szerint - ahogy a sportágban sokan, ő is - szülői minta alapján választott.

- Első ízben még szurkolóként mentem le a pályára, és amikor láttam az édesapámat játszani, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaha én is versenyszerűen fogom űzni a sportot - árulta el. - Bár mondták, hogy próbáljam ki, de akkor még egyáltalán nem tetszett. A sport azonban már akkor is jelen volt az életemben, lovagoltam, három éven át kézilabdáztam, illetve atletizáltam is.

A fordulatot a 2013-as esztendő hozta el, amikor Csenge az általános iskola hatodik osztályát járta. A szülei benevezték a diákolimpiára, és az ott szerzett élmények jobban megkedveltették vele a tekét. Még ugyanabban az évben leigazolt a ZTE-ZÁÉV csapatához, amelynek azóta is tagja.

Sabján Csenge a nyugat-magyarországi serdülő bajnoknak járó díjjal

- Jelenleg egyetlen pontnyi hátránnyal a második helyen állunk a tabellán, ebből akármi lehet még. Eléggé nyitott a bajnokság, talán április végéig be tudjuk hozni a lemaradásunkat - mondja, majd eddigi legnagyobb egyéni sikeréről is beszámol: 2014-ben a nyugat-magyarországi serdülő bajnokság egyéni nyertese lett, amit bizonyára a válogatottba történő meghíváskor is figyelembe vettek a vezetők.

- Eddig az edzőim többnyire azt mondták a gurításaimra, hogy lassúak, de pontosak - árulta még el önmagáról. - Jelenleg éppen apró technikai váltáson megyek keresztül, s emiatt a telizés jobban megy, de bízom benne, hogy májusra a tarolásban is sikerül felzárkóznom.

Csenge jelenleg a zalaegerszegi Kölcsey gimnázium diákja, két éve van az érettségiig. A tervei szerint pszichológusnak tanulna tovább (Budapesten vagy Pécsett), de a tekét sem akarja abbahagyni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!