Sport

2017.04.29. 09:16

Nyári lovasfesztiválra készül a zalalövői egyesület

Hét versenyzővel vág neki az idei szezonnak a Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület, illetve két időpontra osztva három nagyobb versenyt szerveznek az észak-zalai kisvárosban.

Gyuricza Ferenc

Többek közt erről tájékoztatta lapunkat Radányiné Lebics Mária elnök. Mint mondotta: a zalalövői versenyek mellett a megye más településein is közreműködnek koordinátorként vagy szervezőként, így a szezont nyitó múlt heti egervári verseny mögött is egyesületük állt.

- Az első zalalövői rendezvényünket egy hónap múlva, május 27-én tartjuk, ami egy fogathajtó verseny lesz - magyarázta az egyesületi elnök. - A nyárra viszont sokkal nagyobb szabású programot tervezünk, kétnapos komplex lovasfesztivált, amelynek első versenynapján díjugrató, míg a másodikon szintén fogathajtó verseny lenne.

A zalalövői versenypálya egyik leglátványosabb eleme a vizesárok
Fotó: a szerző

Radányiné Lebics Mária azt is hozzátette: ennek a lehetőségét a városi önkormányzat teremtette meg azzal, hogy a Zala Menti Napok programjának szervezési jogát teljesen az egyesületre ruházta át, illetve jelentős anyagi támogatással is segíti a munkájukat. Ennek megfelelően a tavalyi Zala Menti Napok Fogathajtó Fesztivál helyett ezúttal már Zala Menti Napok Lovasfesztivál szerepel a programnaptárukban rengeteg kulturális, szórakoztató, gyermek- és közösségi programmal, illetve a tavaly nagy sikerrel debütált, római múltra utaló bemutatóval. Az egyik céljuk ugyanis az, hogy a városba látogatók olyan élményekhez jussanak, amelyek miatt szívükbe zárják Zalalövőt, és a későbbiekben szívesen térnek vissza a településre. A reszneki és a zalabaksai versenyeken szintén közreműködnek - utóbbi a megyei döntő -, mindkettőt az önkormányzatokkal közösen rendezik meg.

- Az elmúlt évben nagyon szépen helytálltak a versenyzőink, Lebics István a fedeles csarnokban megtartott országos döntőt megnyerve bajnok lett - sorolta tovább az elnök. - A szabadtéri versenyek országos döntőjén Zala megyét szintén zalalövői fogathajtók képviselték, a Szalár Róbert, Szalai József és Lebics István alkotta csapat a negyedik helyen végzett, egyéniben Szalár Róbert a hatodik lett.

Az idei szezonnak hét versenyzővel vágott neki a zalalövői egyesület, az említetteken túl Pais Béla, Tóth László és Szabó Péter tagja a csapatnak, legfrissebb igazolásként pedig Sántha Krisztián csatlakozott hozzájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!