Pontot mentett a Hévíz SK

2019.09.15. 20:33

NB III.: Vass György fejese jókor jött, az FC Nagykanizsa kikapott

Az FC Nagykanizsa labdarúgó-együttese az NB III. Nyugati csoportjának 7. fordulójában az előző szezonban még másodosztályú Mosonmagyaróvári TE-hez látogatott és pont nélkül zárt. A Hévíz SK hazai pályán fogadta a Fehérvár FC II. együttesét: Vass György fejesével a zalaiak pontot mentettek.

Khüne László

Képünkön Vass György, aki fontos gólt szerzett Fotó: Szekeres

Hévíz–Fehérvár FC II. 2-2 (1-1)

Hévíz 300 néző. Jv.: Gáspár

Hévíz: Macher – Kiss, Baráth, Nedelkó, Tóth G. (Giber) – Szi Péter Zs. – Pajor, Németh E., Horváth M. (Horváth D.), Vass – Török. Edző Damina László.

Gólszerzők: Török (28.), Vass (93.), illetve Horváth B. (14., 75. – 11-esből).

A teljesen kiegyenlített első játékrészben két-két helyzete akadt a csapatoknak, amelyek közül egy jobb oldali védelmi hibát kihasználva Horváth B. lőtt a 16-osról a léc alá a 14. percben. A 28. percben viszont a vendég kapus hibáját kihasználva Török közelről egyenlített 1-1. A fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, és perceken belül három komoly lehetőségük is akadt. Ám mégis a vendégek örülhettek, hiszen a 75. percben Horváth B. 11-esből szerzett vezetést, amelyre Giber azonnal egy felső lécet eltaláló bombával válaszolt. A slusszpoén a Hévízé lett: a 93. percben jobb oldali szöglet után Vass fejelt a kapu jobb oldalába, 2-2.

Mosonmagyaróvár–FC Nagykanizsa 2-1 (0-0)

Mosonmagyaróvár, 350 néző. Jv.: Héra.

Nagykanizsa: Borsi – Simonfalvi, Szabó B., Major, Horváth B. – Herzsenyák (Gerencsér A.), Béli M. – Szegleti, Hampuk (Kovács Gy.), Lőrincz – Vittman. Vezetőedző: Barna László.

Gólszerzők: Hamar Á. (50., 89. – 11-esből), illetve Béli M. (62.). Kiállítva: Kovács Gy. (87.)

Képünkön Vass György, aki fontos gólt szerzett Fotó: Szekeres

A tavaly még a második vonalban szereplő Óvár igyekezett megnyomni az elejét, de a dél-zalaiak jól tartották magukat. A második negyvenöt perc óvári kapufával, aztán egy góllal kezdődött. A hazaiak vezetése után Lőrincz Bence kísérlete okozott riadalmat a vendéglátóknál és azt követően is igyekezett markánsabb teljesítménnyel előrukkolni a Kanizsa. Nem is kellett sokat várni erre Kovács György remekül helyezett ballábas lövése után. Nem volt megállás, Vittman is dolgozott ki magának helyzetet, aztán az agilisen futballozó Kovács György pillanatai következtek. Rajta tényleg nem múlt semmi, de egy utánrúgás miatt egyből kiállították… Néhány perccel később a hazaiaknak megítélt tizenegyest Hamar értékesítette és ez eldöntött mindent.

A forduló további eredményei: Érd–Komárom 2-0, Veszprém–Puskás FC II. 1-0, Balatonlelle–Bicske 2-2, BKV Előre–III. Kerület 1-1, Pápa–Ménfőcsanak 0-3, Sárvár–Lipót 0-0. IE,

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában