Sport

2014.03.17. 17:05

Mihovics Szabina bronzérmet nyert a felnőtt ob-n

Nagykanizsa - Az elmúlt hét végén – sorozatban negyedszer – Kecskeméten rendezték meg a cselgáncs felnőtt országos bajnokságot, melyen tatamira lépett a hölgyek 63 kg-os mezőnyében Mihovics Szabina, a Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa dzsúdósa is.

A mezőny igencsak erős volt, súlycsoportjában végül a sokak által álomdöntőként is emlegetett Karakas Hedvig–Gercsák Szabina finálé jött össze, előbbi győzelmével. Ami viszont kanizsai szempontból igazán örömteli, hogy a dobogó harmadik fokára Mihovics Szabina állhatott, így a 2010-es aranya és két esztendővel későbbi ezüstje után már bronzérme is van országos bajnokságról.

– Az utóbbi időszakban 70 kg-ban indultam, ezért már azzal is némileg új helyzet állt elő, hogy 63 kg-ban rajtoltam – fogalmazott az egyesületénél már trénerként is dolgozó judoka. – És a kettő közül ráadásul utóbbi súlycsoport az erősebb.

A 63 kg-os súlycsoport eredményhirdetése az ob-n. A dobogó harmadik fokán Mihovics Szabina. Fotó: NJK

Közben Szabina felsőoktatási tanulmányait végzi a fővárosban.

– Bizony, az utóbbi időben a rendőrtiszti tanulmányaim miatt már kevesebb időm marad a tréningezésre, így Kecskemétre sem a legvérmesebb reményekkel utaztam – folytatta Szabina. – Igazán a lényeg az volt, hogy a nemrég alakult egyesületünknek pontokat szerezzek.

Ehhez képest pláne szép eredmény a Kecskeméten megszerzett bronzérem.

– A tizenegy fős mezőnyben jól mutatkoztam be – elevenítette fel útját az NJK dzsúdósa. – Utána egy mumus ellenfél következett, akit sikerült legyőznöm, majd a későbbi győztes Karakastól kaptam ki. Következhetett a bronzmeccs, melyen ipponnal sikerült nyernem. Mindez nem sikerülhetett volna edzőm, Hóbár Péter taktikai meglátása nélkül.

És a hazai éremkollekció teljessé tétele után Mihovics Szabina számára a civil pálya már előnyt élvez.

– Főképp most, hogy államvizsga előtt állok – tette hozzá. – Aztán ha sikerül, újabb nagy kérdés, hogy hol kezdem meg a szolgálatot. Ez is nagymértékben belejátszik, milyen szinten tudom folytatni szeretett sportágamat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!