kajak-kenu

2018.12.10. 13:31

Megnyílt a szövetség sportegészségügyi és diagnosztikai központja

A tesztüzem után hivatalosan is megnyitotta kapuit a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) sportegészségügyi és diagnosztikai központja az MKKSZ Latorca utcai székházában.

Az ebből az alkalomból tartott hétfői ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében úgy fogalmazott: az ép testben ép lélek megközelítés jelenleg is az emberi lét egyik alapját jelenti. Hangsúlyozta:

a sport nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti, fegyelemre, a társak megbecsülésére, nemes versengésre nevel.

Hozzátette: igazi öröm számára, hogy ebben a központban a versenyzők egészségileg biztonságban lehetnek, s űzhetik ezt, a magyar identitás részévé vált nagyon szép, nagyon izgalmas és nagyon nemes sportágat.

„Kívánom önöknek, hogy ennek a diagnosztikai központnak a birtokában duplázzák meg ezt a listát, amely itt van mögöttem” – utalt a miniszter az MKKSZ-ben található örökös bajnokok falára, amelyen az olimpiai aranyérmes és a legalább öt világbajnoki címet szerzett kajakosok, illetve kenusok neve olvasható.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke emlékeztetett: elődje, Baráth Etele, az MKKSZ közgyűlésének jelenlegi elnöke vetette fel a sportágspecifikus központ létesítésének gondolatát 2016-ban, s az ötletből nagyon rövid idő alatt valóság lett.

A központ célja, hogy új, hosszú távú sportegészségügyi hátteret biztosítson a tehetségkiválasztás területén, valamint a profi és amatőr sportolóknak a magas szintű teljesítmény elérése érdekében.

„Itt vagyunk a tokiói felkészülés felénél, és a magyar kormány támogatásának köszönhetően, amit ezúton is köszönök, elkészült a sportegészségügyi és diagnosztikai központ. A próbaüzem során már sok versenyző igénybe vette a szolgáltatásokat, zajlanak a felmérések” – mondta Schmidt Gábor. Szerinte ezzel megvalósul, hogy még az eddigieknél is professzionálisabb háttér legyen a kajak-kenu sport mögött.

„Ez segítheti azt, hogy továbbra is ott tudjunk maradni a világ élvonalában” – jelentette ki.

Az MKKSZ elnöke hozzátette: a beruházás kormányzati támogatásból, 1,9 milliárd forintból valósul meg, s a most átadott, 550 négyzetméteres sportegészségügyi és diagnosztikai központ után még a Kolonics György Vízisportközpontban is tervezik a hasonló fejlesztést, az várhatóan jövő év végén készül majd el.

Török Krisztina, a központ igazgatója úgy fogalmazott: a centrumnak két fő célja van, az egyik a teljesítménymaximalizálás, a másik pedig a tehetségek felfedezése, menedzselése.

A hétfői ünnepségen megjelent az egyformán háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin és Storcz Botond, valamint a még aktív, ötszörös ötkarikás aranyérmes Kozák Danuta is. Utóbbi elárulta: még nem nagyon ismeri a központot, eddig csak egy vérvételen járt ott, de ahogy fogalmazott, nagyon profi, nagyszerű környezetben található, s biztos abban, hogy segíteni fogja az ő és társai felkészülését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!