Sport

2016.12.30. 18:30

Lőporszag, évzárás: megteltek a lőállások

Zalaegerszeg - Ismét benépesült az egerszegi Ebergényi úti lőtér, ahol a hagyományos Óévbúcsúztató Versenyt rendezték meg, melyen soha ennyien nem indultak még a viadal két évtizedes történetében.

Kerkai Attila

Az egyszerű szemlélő bárhova is tévedt a lőtéren teli lőállásokat talált. Ahol pedig a leghangosabbak voltak és ahol a legtöményebb lőporszag terjengett, a történelmi számok képviselői voltak.

Az elöltöltős fegyverek képviselői igencsak kivették a részüket a pénteki nap eseményeiből, hiszen számos kategóriában mérték össze tudásukat. A hangulat baráti volt, amit a rendező PLE Zalaegerszeg elnöke, Góra Balázs csak megerősíteni tudott.

- Teljesen megfelel várakozásainknak az érdeklődés, s már most, vagy hatvanan érkeztek az ország minden pontjáról - nyilatkozta pénteken délelőtt, amikor összefutottunk vele a lőtéren.

Az olimpikon Tátrai Miklós (piros felsőben) munkában, ám most nem úgy, ahogy megszokhattuk tőle. Ezúttal nem a lőállásokban, hanem versenybíró minőségében búcsúztatta ő is az évet a lőtéren Fotó: Pezzetta Umberto

- A szlovénok is megérkeztek, osztrák barátaink pedig hamarosan itt lesznek.

Végül nyolcvanan álltak lőállásba, a Rio de Janeiróban járt olimpikon Tátrai Miklós most nem. Az egerszegi, ám a Bp. Honvéd válogatott sportlövője versenybíróként segédkezett a légfegyveres számoknál.

- Ma bíráskodok, de holnap szerintem edzek egyet, hiszen a felkészülés kellős közepén járunk - mondta a lőlapok értékelése közben.

- Tavaly én is lőttem ezen az Óévbúcsúztató Versenyen és a korábbi években is. Alapvetően egy év végi buliversenynek indult anno, de vannak, akiknek ennél többet jelent.

Ami pedig Tátrai Miklós felkészülését illeti, erről is érdeklődtünk, hiszen készül az Európa-bajnokságra.

- Ezerrel dolgozok már, januárban a komplexebb része jön a felkészülésnek. A februári, maribori Európa-bajnokságra kell a formát kihegyezni, ahol szeretnék a döntőbe kerülni - tudtuk meg Tátrai Miklóstól, aki a nyári olimpiai játékokon a légfegyveres számban szerepelt.

A versenyen akadtak figyelemre méltó eredmények. A történelmi sportlövészeknél a PLE csapatából az 50 méteres Webley-számban Pálmai Csaba nyert (90 kör), második lett Tarcsi-Veres Imre (75). A Bem/Lamarmora számban Nagy György végzett az élen (88), aki a Yellowboy kategóriában 95 körrel szintén győzött.

A Mariette (pisztoly) versenyben szintén a PLE-ből Simon László 94 körrel győzött, második lett Pálmai Csaba (92), Simon László pedig nyert a Kutchenreriter számban is.

A légpisztolyosoknál (20 lövés) a férfiaknál Barkó Tibor (Keszthelyi BEFAG LK) nyert 186 körrel, a hölgyeknél pedig Tóth Enikő (PLE) 177-tel, utóbbi a 40 lövésben (368 kör) is győzött. A légpuska 40 lövéses számban a nőknél Borsos Fanni, PSLE Nagykanizsa versenyzője egészen jó, 373 körös eredményt ért el. Az ifjúsági fiúknál Kurucz Máté (ZTE SK) a 60 lövésben 578 körrel győzött, s ez is kiváló eredmény.

A serdülőknél egy különdíj is kiosztásra került. A PLE veterán versenyzője, Ruzsin Pál egy kupát ajánlott fel annak az egerszegi sportlövőnek, aki egész éves teljesítménye alapján erre rászolgál. Nos, a díjat Kálmán Bálint (ZTE SK) kapta, aki pénteken is nyert a légpuskásoknál 367 körrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!