Sport

2016.06.16. 15:40

Lendvai nem lesz megélhetési edző

Zalaegerszeg - Lendvai Miklós nem folytatja a munkát Hévízen, pedig megyei bajnokságot nyert a csapattal és készülhetne az NB III-ra. Amikor felhívtuk és a döntése hátteréről kérdeztük, azt is kiderült, egyáltalán nem akar edzősködni. Szerinte azért, mert nem tud megváltozni...

Kerkai Attila

Csak röviden mondta el véleményét Lendvai Miklós, amikor a Hévíz labdarúgó csapatánál bejelentették, hogy a lejárt szerződésű szakember nem hosszabbít. Futballszakmai és családi okokkal indokolta meg döntését.

- Valóban ezt a két indokot említettem - kezdte beszélgetésünket Lendvai Miklós, amikor megkerestük. - A családi rész egyértelmű, gyermekeimet az edzősködés miatt keveset láttam, persze tudom, hogy a futball ezzel is jár. A futballszakmai részt azzal kezdem, hogy itt Hévízen nagyon sok segítséget kaptam, a háttér is biztosított volt. Nagyon sokat tanultam Damina László szakosztály-vezetőtől, aki ráadásul a bajnokság felétől a munkámban is segített és Szabó Imre szakmai vezető is. Megyei szinten egy edző ezekkel a körülményekkel maximálisan elégedett lehet. Az utóbbi hét évben nagyon sokat fektettem abba, hogy szakmailag a lehető legfelkészültebb legyek. Ám azt gondolom, ha előbbre akarok jutni, akkor nem tudok. Mert azt látom, hogy arra szinte soha nem jutok el itthon, mint a többség. Ehhez meg kellene változnom, s ez az, ami nem megy. Az a véleményem ugyanis, hogy itthon vegetálás van, a többség el van az állóvízben, viszont jól el van ebben. Nevezhetjük ezt megélhetési edzősködésnek is. A minap, az FTC-ben eltöltött éveimhez köthető egyik vezetővel voltam egy társaságban és azt mondta, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy elmondjam a véleményemet erről, ám alapvetően igazam van. Én azt mondtam neki: ha én fiatal vagyok hozzá 41 évesen, akkor miért nem mondják el ők, az idősebbek ugyanezt. Ráadásul, ha még igazam is van.

- Viszont volt magasabb szinten is, az NB II-ben edzősködött. Most a fejéhez vághatják: megmutathatta volna!

- Valóban voltam a ZTE FC-nél kétszer is vezetőedző, de mások voltak a célok. Először nem volt pénz, a klub léte is veszélyben forgott. Aztán rendeződött a helyzet, s az volt a cél, hogy találjam meg azokat a fiatalokat, akikre lehet számítani és akikre nem, az eredményesség nem számít. Sok fiatalt bevetettem, kiderült mindenkiről, hogy alkalmas vagy sem. Ehhez képest azt kaptam, hogy semmi nem történt...

- Nem először nyilvánul meg, mondjuk így, nem a megszokott módon. Nem gondolja, hogy megint vihart kavar?

- Mivel? Megkérdezett róla, miért távozom Hévízről, én meg elmondom. Nem szeretnék már edzősködni itthon, ez az igazság. Van öt gyermekem, erre is gondolni kell. Ha úgy gondolkodom, hogy még 3-4 évet belefektetek a futballba és nem jön a végén össze, amit szeretnék, akkor elment az életemből újabb pár év. Most van egy lehetőség, amit elkezdhetek, s ez érdekel. Összeraktam mindent: dolgozok, képzem magam, de miután nem tudok feltétel nélkül simulékony lenni, mint ami ahhoz kell itthon, hogy én is a jó körökbe tartozzam, akkor mást kell elkezdenem. Egy futballistáról is eldőlt 18 éves korára, hogy érdemes profinak lennie, vagy sem. Ha nem, akkor játsszon, élvezze a játékot alacsonyabb szintem. Ha meg erőlteti, akkor elveszít egy csomó értékes évet. Azt is megkaptam, hogy nem vagyok elég pozitív. Pedig éppen az vagyok: mást kell elkezdenem, mint a futball!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!