Sport

2016.11.21. 15:30

Közel háromszázan futottak át a télbe

Közel 300 futó vett részt hétvégén az Iszkiri Futóklub Egyesület téli versenyén. A Fuss át az őszből a télbe! elnevezésű viadal már az egyesület harmadik rendezvénye volt.

Korosa Titanilla

A 800 méteres gyerektáv volt a legnépszerűbb, 83-an vágtak neki a városközponti kör teljesítésének. Az indulók közt voltak óvodás korúak is. Az 5 kilométeres futamot 64-en futották le, a 10 km-t 78-an (a felnőttek között ez volt a favorit táv), míg a 21,1 km-es félmaratonnak 45-en vágtak neki. Több gyakorlott futó is nevezett a leghosszabb távra, köztük a nagykanizsai Rudolf Tamás lett a legjobb 1 óra 23 perces eredményével.

Rajtol a 800 méteres gyerekfutam a vasárnapi versenyen. Ebben a mezőnyben voltak a legtöbben  Fotó: Korosa Titanilla

A szervezők részéről Hőninger János elmondta: úgy látják, szívesen jönnek a futók az Iszkiri versenyére, ez alkalommal a Dunántúl számos településéről érkeztek futók, de Szlovéniából és Ausztriából is jöttek versenyzők. Hozzátette: a vasárnapi időjárás talán túlzottan is meleg volt néhány versenyzőnek, ezért csökkenhetett a teljesítmény. A verseny rendkívüli esemény és nagyobb sérülések nélkül zajlott le. A szervezőket számos segítő is támogatta, és több felajánlást is kapott az egyesület a verseny megtartásához. Fontos előrelépés volt, hogy a viadalon először hivatalos időmérő órát is bevetettek, sőt, egy műsorközlő is segítette a jelenlévők eligazodását.

Az Iszkiri egyesület tagjai pedig máris a jövőt tervezik, a következő versenyüket, amelyre a jövő év júniusában kerül majd sor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!