A barátság felfüggesztve…

2019.04.01. 19:43

Kiss Máté ott lesz Gyirmóton és tudja, mi a dolguk még a ZTE FC-vel

Csak óvatosságból kért cserét a hajrában a Soroksár ellen Kiss Máté, a ZTE FC labdarúgó-csapatának középpályása, mert az NB II vasárnapi csúcsmérkőzésén ő is ott akar lenni volt csapata, a Gyirmót FC elleni rangadón.

Kerkai Attila

Kiss Máté a Soroksár elleni találkozón hagyja faképnél őrzőjét Fotó: Pezzetta Umberto

A ZTE FC csapata tartja négypontos előnyét az NB II élén a Gyirmóttal szemben, viszont egyet lépett megint előre: immár hét ponttal távolodott el a legutóbbi fordulóban vesztes Kaposvártól. Azaz, hét pont „fórban” van a feljutás tekintetében nyolc fordulóval a zárás előtt. Vasárnap a ZTE FC 3-0-ra győzte le a Soroksárt, jól játszott, gólokat lőtt. Ráadásul eloszlottak a találatok is, hiszen Bobál passzából Farkas Balázs kezdte, majd a második félidőben Bobál Gergely folytatta – ne feledjük Zoran Lesjak bátor megindulását, aki a gólpasszt jegyezte – és Novák Csanád fejezte be. Érdemes megjegyezni: a gólpasszt, szabadrúgásból ennél a gólnál is Lesjak adta. A ZTE FC játékosai tehát jól működtek együtt, ami biztató a vasárnapi, Gyirmót FC elleni rangadó előtt.

A Soroksár elleni meccs hajrájában viszont Kiss Máté a földön maradt, a hozzá érkező orvosi stáb pedig egyből jelezte a cserét. Kiss Máté személye pedig azért érdekes (amellett, hogy a sérült Babati Benjamin távollétében ő a ZTE csapatkapitánya is), mert a középpályás a nyáron éppen a Gyirmót FC-től érkezett Egerszegre. És megnyugtatott mindenkit: ott lesz a gyirmóti Alcufer-stadionban…

– Semmi komoly, begörcsölt a combhajlítóm, a többiek próbálták kinyújtani a lábamból, de ahogy elengedték, az újra görcsölt – mondta el érdeklődésünkre Kiss Máté, amikor arról kérdeztük, kell-e aggódni a játéka miatt.

Kiss Máté a Soroksár elleni találkozón hagyja faképnél őrzőjét Fotó: Pezzetta Umberto

Remélhetőleg Devecseri Szilárd játéka sincs veszélyben, aki a legvégén kapott görcsöt és szintén ápolni kellett. Kiss Máté szerint a Soroksár ellen csapata úgy játszott, ahogy egy ilyen meccsen futballozni kell. Nyomás alá helyezték az ellenfelet, gólt lőttek és ha jobban figyelnek, már az első félidőben újabb találatok következhettek volna.

Azok, mármint a gólok a második félidőben jöttek, a zalaiak pedig a következő játéknapon mennek a Gyirmóthoz. Felvetettük a középpályásnak: ki nem hagyná, ugye?

– Fontos mérkőzés következik nem csak számomra, de a ZTE FC szempontjából is – válaszolta Kiss Máté. – Nagyon kellene, hogy nyerjünk, ez a cél. Ott játszottam négy évet, de azt nem mondanám, hogy számomra annyira különleges találkozó lesz majd a vasárnapi. Vannak barátaim a gyirmótiak között, a klubnál, akikkel jóban vagyok. Ám erre a hétre elfelejtjük egymást… Majd a jövő héttől folytatjuk a barátságot. Azt gondolom, hogy mindenki tudja, milyen ran­gadó következik, ezzel mindkét oldalon tisztában vannak. Sorsdöntőnek viszont nem nevezném, hiszen hátra van még nyolc mérkőzés a bajnokságból. Sorsdöntő akkor lenne, ha mondjuk harmadikok lennénk, és ez lenne az utolsó meccs, amin ha nyerünk, akkor feljutunk… Szerencsére nem így van, mi vagyunk az elsők, és jó pozícióban állunk. Dolgozni kell tovább, és pont megnyugodni nem szabad, a kedvező pozíció ellenére sem!

A vasárnapi mérkőzésre a ZTE szurkolói is készülnek, és várhatóan nagyon sokan szurkolnak majd a helyszínen csapatuknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában