Judo

2017.11.28. 19:34

Judo csapatbajnokság – másodszor

A tavalyi premier után az elmúlt hétvégén másodszor látta vendégül a sportág csapatbajnokságát a megyeszékhelyen a Zalaegerszegi Judo Sportegyesület.

Varga Andor

Cseh Richárd hosszabbításban maradt alul döntőbeli ellenfelével szemben Fotó: Katona Tibor

A Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban két nemben és három osztályban 28 csapat vetélkedett. A házigazda – egyetlen zalai résztvevőként – a férfi II. osztályban volt érdekelt, ahol az ifj. Nagysolymosi Sándor edző vezette alakulat szerette volna megismételni az egy évvel ezelőtti bajnoki címet.

A ZJSE kiemeltként az elődöntőben kezdte a viadalt, ahonnan a Gemenc Judo Club elleni 3:2-es sikerrel került be a fináléba. Itt a korábbi junior válogatottakkal felálló, fiatal Budafok várt rá.

Indításként a 66 kg-os egerszegi Cseh Márk hosszabbításban kapott ki ellenfelétől, Windischmann Bence (73 kg) viszont nagyszerűen küzdött és ipponnal nyert. Szekér László (81) ellenfél nélkül nyert, a ZJSE-nél volt tehát az előny, és Nagysolymosi Sándor (90) lépett szőnyegre. A mérkőzés első felét az egerszegi tréner uralta, de a bírók nem láttak értékelhető akciót. A folytatásban a budafoki versenyző két intést is begyűjtött, pont azonban nem született. A mérkőzés végül „Golden Score”-ral dőlt el, vitatható akció után, videóbíró segítségével – az ellenfél javára. A záró, 90 kg feletti mérkőzésen a zalai Vida Richárd ellen ippon értékű akciót hajtott végre ellenfele, így a Budafok szerezte meg a győzelmet.

Cseh Márk hosszabbításban maradt alul döntőbeli ellenfelével szemben Fotó: Katona Tibor

Az egerszegi csapat további tagjai: Gera Csaba, Nagy Péter, Horváth Norbert.

- Versenyzőink felkészülten érkeztek a viadalra és keményen küzdöttek, ez pedig most az ezüstéremhez volt elegendő – értékelt Varga Zoltán, a ZJSE elnöke. – A közönség hangos biztatása sokat segített a csapatnak. A szervezés idén is remekül sikerült, a jelen lévő több mint 200 versenyzőt kiemelkedő színvonalon láttuk vendégül.

A férfi III. osztályban a Krizsán SE lett a bajnok Egerszegen, egy lépcsőfokkal feljebb a nőknél a Baja győzött. A klub női aranyat ünnepelhetett az I. osztályban is, ahol a férfiak közt a BHSE bizonyult a legjobbnak.

Az egész napos sportrendezvényt két helyi csoport, a PoleCats Rúdtánc és Légtorna Sportegyesület, valamint a Nasreen Hastánc Stúdió bemutatója is színesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában