A magyarországi szakaszok záróakkordja Zalán halad át

2019.06.27. 20:00

Jövőre nagykanizsai befutó a Giro d’Italián!

Fővárosi időfutam után Budapest–Győr és Székesfehérvár–Nagykanizsa szakaszokkal folytatódik a jövő évi Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny. A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón ünnepélyes keretek között mutatták be a 2020 májusában Magyarországra látogató Giro d’Italia szakaszait.

ZH

Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere a csütörtöki sajtótájékoztatón Fotó: Földi Imre

A csütörtöki sajtótájékoztatón ismertetett útvonal alapján az első szakasz 2020. május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz. A második etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol, majd a Pilisen átkelve a Dunakanyarban haladva Esztergomon és Pannonhalmán át Győrben ér véget a 193 kilométeres táv. A harmadik, 197 kilométeres szakasz Székesfehérváron kezdődik, a Balatont Balatonfürednél éri el, aztán a Tihanyi- félszigetről Keszthelyen át halad a nagykanizsai befutóig.

Fotó: Földi Imre

A világ második legnagyobb, 21 napos kerékpárosversenyét a világ több mint 200 országában 800 millió ember követi figyelemmel. Amint Révész Máriusz, Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztos megnyitó beszédében elmondta, a verseny hatalmas turisztikai és kerékpárszakmai lehetőség is egyben Magyarország számára.

Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere a csütörtöki sajtótájékoztatón Fotó: Földi Imre

A várva várt magyarországi szakaszokat Mauro Vegni, a Giro d’Italia igazgatója egyesével ismertette a megjelentekkel. Kiemelte, hogy a Giro fókuszba helyezi a sportágat Magyarországon, segíti a hazai kerékpározás térnyerését, elfogadottságát. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kerékpársport történetében mérföldkőnek számít a Giro magyarországi rajtja, amely a világ egyik legnézettebb, legjelentősebb és legnépszerűbb sporteseménye.

Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, hogy a város Magyarország kerékpáros fővárosává kíván válni. Ezt nagyban segítheti a hamarosan megépülő velodrom, valamint az a két tervezett kerékpároskör (Kis-Balaton kör, Murafölde– Lendva kör), amelyek igazi biciklis desztinációvá tehetik a térséget. Nagykanizsa polgármestere köszönetet mondott az olasz és a magyar szervezőknek, az ügyet támogatóknak és a város polgárainak nevében megígérte, hogy Nagykanizsa igazi fiesztával búcsúztatja a világversenyt 2020. május 11- én Magyarországtól. A beszédet követően a Kis-Balaton és Murafölde vidékét, valamint a város történelmi belvárosát bemutató film került levetítésre az üzenettel: „Kanizsa aspetta il Giro!” Kanizsa és egész Zala várja a Girót!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában