Barátok közt Szarvason

2019.12.03. 20:00

Hudák Martin „odahaza” szeretne a ZTE FC-vel ünnepelni

Ahogy két esztendővel ezelőtt, kedden ismét Szarvast vette célba a ZTE FC labdarúgó-együttese, amely szerdán 12 órától a megyei I. osztályban szereplő békésiek vendége lesz a Magyar Kupa legjobb 32 együttese között. Hudák Martin, az élvonalban szereplő egerszegiek játékosa szó szerint hazatér, hiszen Szarvasról származik és a szülei is ott élnek.

Kerkai Attila

Hudák Martin (kékben) a továbbjutás mellett abban is bízik, hogy sokáig juthatnak a Magyar Kupában Fotó: Katona Tibor

Fotó: Katona Tibor

A ZTE FC-nek csupán egyetlen célja lehet, mégpedig a továbbjutás; bizonyára nem kell részletezni, hogy miért jelenthető ki ez ennyire egyértelműen. A három osztálynyi különbség és a pillanatnyi helyzet is ezt indokolja, ráadásul a ZTE FC-nek semmi másra, mint győzelemre van most leginkább szüksége. Két esztendeje, ugyancsak a legjobb 32 között szintén a Szarvas volt a kupaellenfele a zalaiaknak és sokáig szenvedett a ZTE, végül Balázs Zsolt három találatával biztosította a továbbjutást.

Azon a találkozón még nem szerepelt Hudák Martin, hiszen az azt követő téli szünetben igazolt Egerszegre, ezúttal viszont hazatér szülővárosába. Hogy mennyire lesz különleges ez, erről kérdeztük a középpályást.

Hudák Martin (kékben) a továbbjutás mellett abban is bízik, hogy sokáig juthatnak a Magyar Kupában Fotó: Katona Tibor

– Természetesen az a tény, hogy ellenfélként érkezek Szarvasra, érdekes lesz, hiszen ott születtem, a szüleim ott élnek, és ott nőttem fel – árulta el Hudák Martin. – Futballozni viszont csak iskolai szinten játszottam Szarvason, hiszen amikor harmadikos lettem, szüleim Békéscsabára vittek, és egészen 16 éves koromig ott játszottam. Miközben Szarvason laktam, ugyanis mindennap ingáztam.

Az egerszegiek játékosa azt is elárulta, noha a Szarvasi FC 1905 színeiben soha nem játszott, de a csapatban vannak ismerősei, volt osztálytársak, akikkel most is találkozhat. A Szarvas jelenleg második a 8 csapatos Békés megyei I. osztályban. Viszont igazi „kupaspecialista”, hiszen legutóbb is bejutott az Amatőr Kupa döntőjébe, mint az MK-ban a legtovább jutott legalacsonyabb osztályban szereplő együttes, és mostani 32 közé jutásával újra biztosította a helyét a májusi Amatőr Kupa fináléjában, hiszen a 32-es mezőny egyetlen megyei csapata már csak a szarvasi. Az együttes edzője, ifj. Somogyi János a minap egy újságcikkben úgy fogalmazott: nem ők lesznek az esélyesek, a realitásokat nézve 8-10 gól van a két csapat között, de… Ahogy fogalmazott, száz mérkőzésből egy lehet olyan, melyen továbbjuthatnak, s nem mondanak le erről a kicsi esélyről.

Visszatérve a ZTE FC együttesére. A keret egy része nem utazik el Szarvasra, zömében azok, akik a hét végi bajnoki meccsen pályára léptek. Ám a többiek számára is kötelező a továbblépés. Hudák Martin két körrel ezelőtt a Kiskunfélegyházának például csapata öt találatából (5-1) négy gólt lőtt, tavasszal az NB II-es bajnoki cím megszerzésekor is voltak fontos találatai. Az utóbbi időszakban viszont az NB I-ben nem sok lehetőséget kapott. Erről is kérdeztük.

– Minden játékos, így én is a lehető legtöbbet szeretnék játszani, s amikor ez nincs meg, azt nehezen viselem – mondta el erről. – Odateszem magam, ha megkapom a lehetőséget, hiszen ezzel mindig élni akar az ember. Teszem a dolgom és a legjobbamat akarom nyújtani, amikor a pályán vagyok. A csapatnak is fontos a kupa, ugyanis a vezetők azt fogalmazták meg a szezon előtt, hogy a Magyra Kupában a lehető legtovább jussunk. Szerdán a 16 közé léphetünk, ez most a következő lépés, amit ki kell használni. A házigazda biztosan nagyon készül ellenünk, hiszen NB I-es csapat érkezik Szarvasra, az élvonalbeli ellenfelek ellen pedig mindig mindenki kettőzött erővel harcol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában