Sport

2017.08.28. 16:35

Horgászok versenye Lendvadedesen

LENDVADEDES Az elmúlt hétvégén horgászversennyel és zenés programokkal is várták a helyieket, elszármazottakat és a látogatókat a település hagyományos búcsúján.

Korosa Titanilla

Szombaton a horgászok már korán reggel bedobták a csalikat a vízbe, hogy a déli mérlegelésen minél eredményesebben szerepeljenek.

A versenyen húszan próbáltak szerencsét, köztük tapasztalt pecások, akik már régiós megmérettetéseken is jól szerepeltek.

Ez alkalommal azonban elmaradtak a nagy fogások, Fortuna nem állt a horgászok mellé és a népes mezőny ellenére alacsony maradt a fogási átlag. A legjobb eredményt Tkalec Daniel érte el 6,6 kilogrammos összefogással.

Balról a második helyezett horgász, Szabó Gábor, mellette Németh Balázs, a verseny segítője, Tkalec Daniel, Szabadi Tamás és a harmadik helyezett Schrettner Szabolcs Fotó: Tenke-völgye H. E.

A versenyt követően délután pedig sor került a nemrégiben megújult temetőkerítés avatására és felszentelésére Szabadi Tamás polgármester, a kivitelező képviselője, illetve Lendvai Zoltán plébános közreműködésével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!