Sport

2013.07.26. 16:31

Hétvégén Tapolcán Zala megye válogatottja

Zalaegerszeg - Szombaton és vasárnap Tapolcán, a Megyei Válogatottak Országos Tornájának selejtezőjén lép pályára Zala labdarúgó-csapata. Ha a csesztregi Fentős Pál edzette együttes maga mögé tudja utasítani négy riválisát, bejut az augusztus 3-4-én, Nyíregyházán sorra kerülő országos döntőbe.

Varga Andor

Nehéz előre megmondani, milyen esélyei vannak a zalai csapatnak Győr-Moson-Sopron, Komárom, Vas és Veszprém megyék gárdái ellen. Egyfelől mert az ellenfelek játékerejéről halvány fogalmuk sem lehet a zalaiaknak; másrészt pedig mert a saját felkészülés tapasztalatai is meglehetősen vegyesek voltak.

Zetés védők üldözik a megyeválogatott kapitányát, a zalai gólkirály Tóth Dánielt az edzőmeccsen. Fotó: Pezzetta Umberto

- Három edzőmeccset játszottunk: a ZTE ellenin kiválóan teljesített a csapat, mely elfogadhatóan muzsikált a Naftával szemben is, ám szétesően futballozott az Andráshidával szemben - foglalta össze a történéseket Fentős Pál, akit azonban a hétvégi torna előtt nem ez a formaingadozás aggaszt elsősorban. - Az általam elképzelt kezdőcsapatból sajnos négy-öt játékos is kiesett, az utolsó napokban váratlanul sokan jelentettek ugyanis sérültet. Nem kérdőjelezhetem meg, hogy az adott játékosok valóban megsérültek-e, de szomorú vagyok, hogy az általam legjobbnak vélt csapatot nem küldhetem pályára.

Tapolcán egyébként szombaton és vasárnap is kettő, egyenként kétszer 25 perces játékidejű találkozó vár a csapatokra. A zalaiak szombaton 10 órakor mindjárt rangadóval kezdenek, elvégre egy Zala-Vas párosítás a futballban mindig pikáns. Aztán rövid pihenő után, 11.30-kor Veszprém legjobbjai ellen folytatják a sorozatot. A vasárnapi program tűnik megterhelőbbnek, leginkább a második találkozó kezdési időpontja miatt, hiszen Komárom megye válogatottja ellen 12.40-től kell küzdeniük a zalaiaknak. Akik egyébként ezen a napon is pályára lépnek délelőtt 10 órakor, ekkor Győr megye legjobbjai ellen

És alakuljanak bárhogyan is az eredmények, egy haszna biztosan lesz zalai szempontból (is) az erőpróbának: vasárnap délutánra kiderül, az említett öt megye labdarúgása menyit ér egymáshoz képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!