Sport

2016.08.04. 18:15

Észak pokla a jeges vízben - Mányoki Attila elutazott, célkeresztjében az Északi-csatorna

Zalaegerszeg - Elérkezett Mányoki Attila számára az út, melyet annyira várt. Az egerszegi hosszútávúszó csütörtökön reggel szállt repülőre, hogy megérkezzen Belfastba, ahonnan már csak rövid út vezet az Északi-csatornához, amit szándékai szerint a jövő hét valamelyik napján úszik át.

Kerkai Attila

Aki egy kicsit is figyelemmel kíséri a zalai sportéletet, számára Mányoki Attila vállalkozása, hogy teljesítse az Oceans Seven sorozatát bizonyára ismert. A hét tengeri, illetve óceáni szorost magába foglaló erőpróba állomásai közül az elmúlt két évben Mányoki Attila négyet (La Manche-csatorna, Tsugaru-szoros, Molokai-szoros, Catalina-csatorna) már teljesített, s most jön az ötödik.

Mányoki Attila nem egészen egy esztendeje, amikor az előző két átúszása után hazatért. Most is sikeres próbára számít Fotó: Katona Tibor

Az Észak-Írország és Skócia partjai között húzódó Északi-csatorna a maga hideg vizével állítja leginkább próbára az úszókat (már akik teljesíteni tudják a légvonalban 33,7 km-es távot), de Mányoki Attilát a felkészüléséről is kérdeztük közvetlenül elutazása előtt.

- Úgy értékelem, hogy nagyon sikeres felkészülésen jutottam túl, a számok ugyanis nem hazudnak - kezdte ezzel a népszerű sportember, akit ma már országosan is ismernek. - A Hallstatt-i tóban rendezett nyílt osztrák bajnokságon igen jó időt úsztam, hiszen korábbi legjobb eredményemnél 20 perccel jobbat, és kategóriámban is a harmadik helyen végeztem. Ezek alapján mondom, hogy jó erőben vagyok, készen állok az újabb feladatra.

A sportoló 2015-es éve nagyon sikeres volt, hiszen a Hawaii-n található Molokai-csatorna és a Kalifornia partjainál húzódó Catalina-csatorna átúszását méltán hívják a világ talán legnehezebb átúszásainak. Mányoki Attila mindkettőt teljesítette, ráadásul két hét eltéréssel.

Ám itt az újabb kihívás: az Északi-csatorna átúszására augusztus 9. és 15. között kapott engedélyt. A helyszínről Mányoki Attila annyit jegyzett meg: jön az Északi-csatorna, de nekem csak az észak pokla... A start Donaghadee, a túloldalon pedig a skóciai Portpatrick lesz a tervezett és a várható célterület. A sportember szerint az egyik kritikus tényező a víz alacsony hőmérséklete, a másik ilyen az e területen nagy számban tartózkodó Oroszlán-sörény medúza. A hideg és a medúzák csípései nagyban befolyásolják az úszás kimenetelét. Az Ír-tenger nagyon hideg még ilyenkor nyáron is, jelenleg 12.4-12.7 fok között mozog a hőmérséklete.

S hogy mikor úszhat?

- Meglehetősen sokan szeretnék ebben a kijelölt időpontban átúszni a csatornát, ami ebben az esetben tíz próbálkozót jelent - mondta el Mányoki Attila. - Váróslistát állítottak fel a hajósok, akik kísérnek bennünket, én a második sorszámot kaptam, vagyis másodikként határozhatom meg, hogy számomra mikor lenne a legideálisabb az úszás. Úgy számolok, hogy 12-én, vagy 13-án úszok, de ez is még sok mindentől függ.

Egy biztos, figyelemmel követjük Mányoki Attila újabb próbáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!