Vívó-vb

2019.07.12. 12:52

Érkeznek a csapatok, a helyszínen edzett a magyar válogatott

Az utolsó simításokat végzik a három nap múlva kezdődő budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság helyszínén, a BOK Csarnokban, ahova már folyamatosan érkeznek a csapatok.

A kezdésig – többek között régi nagyságok fotóival – feldíszítik a termeket, minden a helyére kerül, miközben zajlik a fegyverhitelesítés.

A magyar válogatott pénteken délelőtt nyílt edzésen vett részt, így a versenyzők testközelből érezhették, hogy hamarosan kezdetét veszi az év fő eseménye.

Mohamed Aida, a csapat rangidőse az MTI-nek elmondta, hogy bár „ezer” versenyen vett részt, mégis elkezdett izgulni.

„Eddig nyugodt voltam, de most, hogy jöttem a csarnok felé, a gyomrom összeugrott, megcsapott a világbajnokság hangulata és már bennem van a drukk. Az a feladat, hogy mentálisan úgy felkészüljek, hogy ez a drukk segítsen és ne gátoljon a versenyen” – tette hozzá.

A 43 éves tőröző már 1992-ben nyert Eb-ezüstöt, de igazán az egy évvel későbbi, esseni, világbajnoki második helyével robbant a felnőtt nemzetközi élmezőnybe.

„Akkor még sodortak az események, meglepetés volt a döntőbe jutásom, most viszont már jobban meg kell szenvednem az edzéseken, jobban értékelek minden érmet” – mondta Mohamed, aki hozzátette, két lányát mindenképpen kiviszi a csarnokba, hogy érezzék a verseny hangulatát, de biztosan nem akkor lesznek majd ott, amikor ő vív, mert az érzelmileg befolyásolná őt.

A legutóbbi, 2013-as budapesti világbajnokságon a magyar válogatott két bronz mellett egy aranyérmet nyert a férfi párbajtőrcsapat jóvoltából. Abból az együttesből egyedüliként Rédli András most is pástra lép majd.

„Tiszta lelkiismerettel vágunk neki a vb-nek, bármi lesz is az eredmény, mi mindent megtettünk. A fókuszban az ukránok legyőzése áll, ha ez sikerül, kettős eredményt érünk el: egyrészt nagy lépést teszünk Tokió felé, másrészt egy vetélytárssal kevesebb marad” – mondta Rédli, felidézve egyúttal, hogy hat éve éppen velük vívták a döntőt. „Három hete csak erre az összecsapásra készülünk, videóztunk is, és mentálisan is igyekszünk ráhangolódni a mérkőzésre”.

Rédli kijelentette, hogy „természetesen a cél az érem”, de megismételte, hogy a legfontosabb lépés mégis az ukránok elleni nyolcaddöntős mérkőzés.

„A hazai világbajnokság hatalmas lehetőség, ezt a csapat fiatal tagjainak is így kell felfogniuk, nem teherként” – szögezte le a 35 éves, csapatban világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes vívó. „Ha olyan fegyelmezett, egységes vívást mutatunk be, mint a düsseldorfi Eb-n, elérhetjük a célunkat. Az Eb-bronzérem kellően felvértezte a csapatot az újabb jó eredmény elérésére.”

Kitért arra, hogy általában férfi párbajtőrben a legnagyobb a mezőny, ez most is így van, jósolni nem lehet, minden előfordulhat.

„Voltam már Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, ha jól fog menni a vívás, most is ott lehetek az élen” – zárta esélylatolgatását.

A kardozó Decsi Tamás 2005 óta minden felnőtt világbajnokságon szerepelt, kivéve a 2013-as budapestit.

„Nagy szívfájdalom még ma is, hogy akkor nem bizonyíthattam hazai közönség előtt. Túl öreg vagyok, ez volt az indok hat éve. Azt hiszem, az azóta eltelt időben rácáfoltam arra a véleményre” – nyilatkozott.

A 36 éves Decsinek azért jutott hazai világverseny, de nem a felnőtteknél: 1999-ben Keszthelyen kadetként ezüstérmes lett a junior vb-n.

„Most a legfontosabb a csapat jó szereplése. Mivel az utóbbi három vb-n dobogósok voltunk, itt is célunk az éremszerzés, ami az olimpiai kvalifikációt is segítené” – fogalmazta meg a fő célkitűzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában