Sport

2017.07.25. 17:55

Egerszeg, Mexikó és Vk-siker - Bicsák Bence egyre "hangosabb" sikereket ér el, s tudja honnan indul

TISZAÚJVÁROS/ZALAEGERSZEG - Nemcsak nagyszerű magyar, de részben zalai siker is született vasárnap este Tiszaújvárosban, hiszen a 21. ITU Triatlon Világkupán az egerszegi Bicsák Bence győzött, aki jelenleg a pécsi PSN versenyzője.

Kerkai Attila

Az elit kategóriás mezőny sprinttávon mérte össze az erejét, hiszen a szombati három selejtezőből már csak a legjobb 30 jutott tovább a vasárnapi Vk-futamra. Bicsák Bence nemcsak élete első Világkupa-győzelmét könyvelhette el, de a magyar triatlonsporton belül is ez még csak a második Vk-sikert jelentette.

A Zalatriatlon saját nevelésű versenyzője éveken át szülővárosában szállította a sikereket, tulajdonképpen ide tér haza, de tanulmányai Pécshez kötik a 21 éves fiatalembert, így ma már baranyai színekben versenyez. Mostani sikere kapcsán kerestük meg Bicsák Bencét.

- Hazai közönség előtt versenyezni mindig plusz lökést ad az embernek, s talán az sem véletlen, hogy előttem csupán Vanek Ákos tudott Világkupát nyerni, ő is ugyanitt, Tiszaújvárosban - említette Bicsák Bence beszélgetésünkkor. - Ez egy remek eredmény, ugyanis nagyon erős volt a mezőny, olyan, amilyen a világ minden pontján a Vk-futamokon szokott összejönni. Azt gondolom, hogy az eddigi legjobb eredményem ez.

Bicsák Bence ér a célba és ünnepli a tiszaújvárosi közönség. Az egerszegi fiatalember valóban nagy sikert ért el
Fotó: MTI

Ennél a pontnál azért megjegyeztük Bicsák Bencének: tavaly volt egy U23-as világbajnokság, melyen Mexikóban szintén hangos magyar sikert ért el a bronzérmével.

- A két versenyt és az eredményt nem lehet összehasonlítani, hiszen Mexikóban tényleg teljesen váratlanul jött az a siker, míg ide Tiszaújvárosba már úgy érkeztem, hogy jó formában vagyok és összejöhet egy kiugró eredmény - magyarázta el a különbséget Bicsák Bence.

- Pécsett nagyon jól tudok dolgozni, ahol Tóth Szilárd az edzőm és nagyon élvezem a versenyzést és az utazásokat. Korábban is sokat versenyeztem, de általában egyedül, viszont most az edzőm is elkísér, ami nagy segítség. Két hét múlva idehaza, Velencén következik az U23-as Eb, most ez lesz a következő nagy feladat.

Bicsák Bence magáról a vasárnapi versenyről elmondta, hogy az úszásnál sikeresen kimaradt a bunyóból a vízben, a kerékpározás után a mezőny szinte egy bolyban kezdte meg a futást. Az orosz Poljanszki ellépett, de a magyar fiú fokozatosan érte be és a végén 15 másodperccel megelőzte. A remek futás Bicsák részéről pedig egyáltalán nem véletlen: két hete, az U23-as atlétikai Eb-n lett 7. helyezett...

- Májusban volt lehetőségem indulni a 10 ezer méteres felnőtt országos bajnokságon, ahol harmadik lettem, és a szövetségi kapitány szívesen látott az atlétikai csapatban - mondta el még Bicsák Bence, aki a zalai kötődést sem felejtette ki. - Az Eb egy nagyon jó tapasztalatszerzés volt számomra, hiszen a tempóváltások, ami egy atlétikai versenyen előfordulnak, nagyon jól hasznosíthatók a triatlonban.

Például vasárnap is tudtam váltani, amivel az oroszt beértem. S maradok is a triatlonnál, amit Egerszegen a Zalatriatlon csapatánál szerettem meg. Akkor kóstoltam bele a versenyzésbe, s nagyon sokat köszönhetek nevelőegyesületemnek. Ha otthon vagyok, találkozok a volt társakkal, na és Góczán István, Kuci bácsi is mindig megtartja a futóedzésemet...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!