Sport

2017.05.18. 16:15

Döntésre viheti a ZTE KK a Szolnok elleni párharcot

ZALAEGERSZEG - Pénteken folytatódik, és akár be is fejeződhet a Zalakerámia-ZTE KK és a Szolnoki Olaj KK pároscsatája az élvonalbeli bajnokság negyeddöntőjében. A záráshoz a ZTE KK-nak győznie kellene a 18 órakor a Tiszaligetben kezdődő mérkőzésen.

Kerkai Attila

Egy ilyen feszített tempójú sorozatban a negyedik összecsapáshoz érve már döntő jelentősége van annak, hogy ki milyen állapotban várja az újabb mérkőzést. Ezt is ecsetelte például a keddi, egerszegi összecsapás után Kmézics Zoran, a szolnokiak szakvezetője, aki szerint érződik a két csapaton, hogy ők a nemzetközi kupában is indultak és a válogatott játékosaik a nemzeti csapatban szintén szerepet kaptak a szezon során.

Tehát itt már nem annyira a meccsek közötti edzés a lényeges, hanem a feltöltődés. Mohácsi Máté, a ZTE KK csapatkapitánya is ezt jelölte meg, mint fő feladatot és persze az esélyekről sem "feledkezett" meg.

Julien Norfleet (elöl), Adomas Drungilas és Volvoda Dávid (pirosban), bármelyikül főszereplő lehet pénteken
Fotó: Umberto Pezzetta

- Különleges dolog ilyenkor már nincs, a regeneráción van a fő hangsúly - említette, amikor erről kérdeztük. - Nem változtattunk az eddig jól bevált gyakorlaton, szerdán volt egy kis erőnléti edzés, gyúrás, masszázs, szauna, kinek mire van szüksége, a csütörtöké előbb a dobó-, majd a csapatedzés. És az elemzés, a videózás legalább ennyire lényeges, hiszen jól játszottunk, de persze a jó dolgok mellett hibák azért akadtak, s ezeket is újra át kell venni.

Nem kérdés, hogy nem szeretnénk vasárnap már játszani, jóllehet, mindig élmény idehaza pályára lépni. Megvan a recept arra, hogy pénteken miként nyerjünk Szolnokon. Nem gondolom, hogy bármi újdonsággal meglephetnének bennünket a Tisza-partiak, ahogy mi sem nagyon tudnánk őket. Most azt mondom, hogy csalódás lenne, ha most már nem mi jutnánk tovább ebből a párharcból. Ha nem pénteken, akkor vasárnap idehaza, ezen már tényleg ne múljon... Ám jobb lenne pénteken, ezért vagyunk mi is nagyon elszántak.

A ZTE KK megint abban bízhat, hogy sikerülhet olyan egységesen és a feladatokat elosztva, átvállalva a másiktól játszaniuk, mint kedden. Azzal együtt, hogy a Szolnok ellen továbbra is nehéz felkészülni. Csak egy példa: az első és a legutóbbi, harmadik összecsapáson Aleksa Popovic nem sokat mutatott. A második meccsen viszont ő volt a szolnokiak nyerőembere. És az Olajban még vannak hasonló képességű játékosok. A ZTE KK-ban szintén és ahogy láttuk, nagy küzdők is. Ez lehet a "tőkéje" megint Bencze Tamás együttesének, na és a szurkolóik, akik ünnepelni szeretnének. A hírek szerint pénteken is megtölthetik a vendégszektort.

A további pénteki negyeddöntők, 18.00: Kaposvár-Falco KC (1-2), PVSK-Körmend (1-2).

Az Alba Fehérvár már bejutott az elődöntőbe, melynek ellenfele a ZTE KK-Szolnok párharc továbbjutója lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!