Sport

2016.12.26. 09:39

Dobos Sándor: jó alapot teremtettek

Zalaegerszeg - A nem éppen zavarmentes szezonkezdet ellenére a Tarr Andráshida NB III-as labdarúgó csapata a 8. helyen zárta az őszt a Nyugati-csoportban. Dobos Sándor vezetőedző elégedett a helyezéssel, és úgy érzi vannak csapatában olyan pontok, melyekben előrébb tudnak lépni.

Kerkai Attila

- Abszolút elfogadhatónak érzem az őszi szereplésünket annak fényében, hogy a nyáron voltak változások a klub vezetésében és még sok mindenre kellett figyelnünk - kezdte ezzel összegzését az Andráshida szakvezetője, amikor arra kértük, hogy értékelje csapat őszi teljesítményét.

- Vagyis egy nehéz nyarat hagytunk magunk mögött és következett egy eleve kiélezettnek jósolt bajnokság, ami beigazolódott. A nyolcadik helyezésünket jónak tartom és remélem, szimpatizánsaink is annak értékelik. A kezdeti nehézségek után szerencsére már nyugodtabb vizek felé eveztünk, vagyis a napi munkában nem akadtak nehezítő körülmények. Arra azért figyeltünk, hogy az anyagi lehetőségeinket figyelembe véve a racionalitás talaján maradjunk. Szűk keretünk volt az ősszel, hiszen sokan távoztak a csapattól, igaz, jöttek újak is. Sajnos a sérülések sem kerültek el bennünket; a bajnokság elején, a közepén és a végén is meghatározó emberek estek ki.

Tóth László (fehérben) volt az ősz legeredményesebb andráshidai játékosa, góljai jól jöttek csapatának (Fotó: Katona Tibor)

- Visszanézve a bajnokságra mégis stabil csapatot hoztak össze. Erre számítottak a rajtnál is?

- Törekedtünk és törekedünk később is a stabilitásra. Egyszerű, célravezető játékot próbáltunk kialakítani és ebben - nagy örömömre - még játékban is sikerült szemre is szép futballt megvalósítanunk. Úgy gondolom, hogy az előrejátékunkban van még potenciál, ami igaz a tavaszra is, de a csapatvédekezést erősíteni kell. Azt ne feledjük, hogy Bíró András a támadósorból már a harmadik forduló után hosszú időre kiesett és csak az ősz végén tért vissza, amikor aztán nagyon fontos pontok megszerzésében lett főszereplő.

- A kérdés az, hogy tudják-e tartani ezt a ritmust. A megszerzett huszonhét pont kettővel szorozva elegendőnek tűnik...

- Egy biztos, hogy hátradőlni nem szabad, hiszen a kiírás szerint öt kieső lesz csoportból. Jó lenne posztra igazolni, hiszen látjuk, hol vagyunk sérülékenyebbek, de ha nem sikerül, akkor belülről kell megoldanunk ezt. A párharcokban mindenképpen fejlődnünk kell. A kérdésére válaszolva, a hárompontos rendszerben gyorsan elillanhat az előny. Most nyolc pontra vagyunk a legjobb kieső pozíciójától, célunk továbbra is az, hogy bajnokság végén alattunk húzzák meg azt a bizonyos vonalat. Véleményem szerint 42-45 pontot kell szerezni a biztos bennmaradáshoz. Jelen pillanatban úgy látom, hogy húsz pontot össze lehet hozni tavasszal, s ha ez megvan, akkor lehet arról beszélni, hogy akár más célt is megfogalmazzunk.

- Említette az erősítéseket. Milyen változásokra lehet számítani a keretben a télen, hiszen az erősítést említette.

- A csapatot hátsó részét akarjuk megerősíteni, hiszen innen távoztak alapemberek a nyáron, s akkor nem lehetett már célirányosan igazolni. Új igazolással, vagy belülről oldjuk meg ezt a kérdést átcsoportosítással, hiszen ez is egy lehetőség. A távozókkal kapcsolatban egyelőre nem tudok nyilatkozni, ugyanis felém még senki nem jelezte, hogy másutt folytatná. Egyelőre annak örülünk, hogy jó alapot teremtettünk az ősszel a bent maradásra.

 

NÉHÁNY SZÁM AZ ŐSZRŐL

A Tarr-Andráshida tehát 27 pontot szerzett az ősszel, gólkülönbsége 23-24. A házi góllövőlistát Tóth László vezeti 9 találattal, Vittman Ádám ötször, Horváth Dániel pedig négyszer volt eredményes. A többi gólon Bíró András (2), valamint Marsai Máté, Horváth Tamás, Balla Ádám (1-1) osztozik. Az Andráshida a legnagyobb különbségű győzelmét a Csorna ellen érte el (3-0), a legnagyobb különbségű vereségét (4-0) pedig a Videoton II. ellen szenvedte el. Kétszer kapott ki egy góllal (Kaposvár, Érd), mindkétszer hazai pályán, háromszor győzött ugyancsak egy találattal (Sárvár, Hévíz, Diósd), mindannyiszor itthon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!