Sport

2017.05.07. 18:10

Bronzérmet nyertek a Liszt-iskola tornászai

Sikerrel felérő bronzérmet szerzett az egerszegi Liszt Ferenc iskola II. korcsoportos leány tornászcsapata az országos diákolimpián.

Kerkai Attila

A budapesti Tornacsarnokban gyűltek össze az ország legjobb ifjú tornászai - egyesületi tagsággal nem rendelkező, illetve igazolt versenyzők. A megyei, majd a területi döntők után három korcsoportban 36-36 (fiúk-lányok) csapat vetélkedett a minél jobb helyezésekért. Zala megye képviseletében az egerszegi Liszt Ferenc iskola és a kanizsai Hevesi Sándor iskola diákjai képviselték.

A Liszt-iskola bronzérmes csapata, balról Vincze Virág, Belák Emese, Kovács Lili, Gyenese Zsófia, Belák Luca, Óházy Julianna felkészítőjükkel, Babos Sándornéval Fotó: Liszt-iskola

A magas színvonalú országos döntőben sokszor csupán egy-egy tizedpont döntött a helyezésekről, így a zalaiak is szoros csatát vívtak a helyezésekért. Közülük is a legjobban a Liszt-iskola II. korcsoportos leánycsapata teljesített, amely nagyszerű versenyzéssel hármas holtversenyben állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A Babos Sándorné által felkészített csapat e szép éremmel koronázta meg négy év kitartó és szorgalmas munkáját.

A Zala megyei csapatok eredményei. Leányok. I. korcsoport: 4. Z. Liszt-iskola. II. korcsoport: 3. Z. Liszt-iskola, 11. N. Hevesi Sándor iskola. III-IV. korcsoport: 7. Z. Liszt Ferenc iskola.

Fiúk. I. korcsoport: 8. N. Hevesi-iskola. II. korcsoport: 6. N. Hevesi-iskola. III-IV. korcsoport: 6. N. Hevesi-iskola.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!