Sport

2016.01.28. 14:46

Az Andráshida nyártól is az NB III-ban folytatná, de szüksége van segítségre

A labdarúgó NB III Nyugati-csoportjában szereplő Tarr Andráshida úgy kezdte meg a felkészülést, hogy néhány játékosát elengedte, hiszen a zavartalan működés érdekében csökkentenie kellett költségvetését.

Kerkai Attila

Kugler László elnököt kérdeztük, mi áll a háttérben.

A Tarr Andráshida jelenleg a megye egyetlen NB III-as csapata, azok után, hogy az előző szezonban Zala nem képviseltette magát labdarúgásunk harmadik vonalában. A hidaiak ráadásul remek őszt produkáltak NB III-as visszatérésük után, stabil tagjai a középmezőnynek. Kugler Lászlót arra kértük, vázolja, mi a helyzet a klubnál, hiszen jó szereplés után nem megszokott, hogy egy csapat elengedje az alapembereit.

- Az első csapatunk kiválóan teljesített, 22 pontra vagyunk a kieséstől és hatra a feljutó helytől - kezdte Kugler László elnök. - Gyorsan szögezzük le, hogy nincs egy fillér adósságunk sem, összességében a helyzetünk stabil, de komoly gondokkal küzdünk az NB III-as perspektívát illetően. Már a nyáron jeleztük, hogy a visszajutásunkkal több helyről várunk segítséget, és kaptunk is ígéretet erre vonatkozóan. Ezek nagyjából fele teljesült. Viszont többirányú bizonytalanság van, ami miatt nem lehet stratégiát kidolgozni, bármennyire szeretnénk, nem tudunk hosszabb távú NB III-as jövőképet felrajzolni.

Az elnök szerint mindez több tényezőn alapulna. A ZTE FC-vel történő kapcsolaton, a város szerepén, az MLSZ mindenkori rendelkezésein és a szponzori oldalon. Nézzük, mire gondol.

- A ZTE FC-vel jó a kapcsolatunk, jobban értjük egymást, mint eddig bármikor. Megvan a hajlandóság az együttműködésre, csak nem tud stratégiai szintre lépni - folytatta Kugler László. - Speciális a helyzet, hiszen a ZTE a város első számú csapata, a mi szerepünk pedig az lenne, hogy fiatalokat hozzunk fel neki. Viszont az utánpótláscsapataik eredményessége kardinális kérdés, így a legjobb 17-18 évesek ott futballoznak, ahelyett, hogy már az NB III-ban játszanának. Ezt a kényszerhelyzetet sem a Zete, sem az Andráshida nem tudja feloldani. Tovább fokozza a bizonytalanságot, hogy a teljes magyar utánpótlásrendszer átszervezés előtt áll. Ahogy nyilván az is befolyásolhatja a helyzetet, hogy sikerül-e a Zetének a mindannyiunk által remélt feljutás. A város sportkoncepciójában a labdarúgáson belül csak a ZTE FC szerepel kiemeltként. A többi egyesület azonos besorolást kapott, gyakorlatilag tömegsport-egyesületként számolnak velünk.

A Magyar Kupában a Videotonnal játszott a Hida az ősszel, a bajnokcsapat továbblépett a zalaiakon, akik azonban nem vallottak szégyent. Elöl Varga Márk, hátul Tóth Benjamin (14) és Szegleti Gergely, akik mindannyian a ZTE FC kölcsönjátékosai. Erre a kapcsolatra próbálnak alapozni továbbra is az andráshidaiak
Fotó: Katona Tibor

- Az Andráshida a megye egyik legnagyobb utánpótlásrendszerét működteti. Négy utánpótláscsapatunk szerepel az NB II-ben, fiatalok sokaságát neveljük. És ezek a csapatok csak az országos bajnokságban szereplő együtteseink, „alattuk" ott van hétéves korig a teljes vertikum. A város a sportkoncepció szerint működésre 2,5 millió forintos támogatást biztosít a tömegsport státusú klubnak, és a nyáron kötött megállapodás alapján az NB III-as szerepléshez félévente további ötöt. De ez jelenleg csak ideiglenes megállapodás, nyárig szól. Volt olyan kérésünk, hogy az előző évek gyakorlatát folytatva a tao-s pályázatokhoz az önrészt kapjuk meg, de ezt nem támogatták a város részéről. Ha a kiegészítő támogatás megszűnik, az egyértelműen az Andráshida igen markáns „visszaépítését" kényszerítené ki. Ami az MLSZ-t illeti, felvetődött, hogy az NB III-as csapatok is részesülhetnek majd a központi forrásokból, de semmi konkrétum nincs ez ügyben, erre sem lehet építeni. Ami a lényeg, hogy az Andráshidát nem fenyegeti a kiesés, így számolni kell a további NB III-as szereplésével.

Vagyis a fenti felvetések megoldást kívánnak, legalábbis mi ezt értjük ki az elnök szavaiból. Rövid távon viszont a tavaszi szereplés biztosításán van a hangsúly, s azt kérdeztük, ezt miként tervezik megoldani.

- A szakmai háttér adott, korábban is az volt - mondta Kugler László. - Kvázi közkívánatra vállaltuk az NB III-as indulást, hogy legyen a megyének újra NB III-as csapata. Már akkor tudtuk, hogy a mi lehetőségeink csak a harmadosztály szegényházához elegendők. Mégis mellbevágó volt szembesülni a lehetőségekkel, amik a vetélytársainknak rendelkezésre állnak. Nem kuriózum a 100-150 millió forintos költségvetés, de van, aki 1 millió euróból gazdálkodhat. Ha készülne olyan tabella, ahol azt mutatnák meg, hogy ki mennyi ráfordítással szerzett meg egy-egy pontot, azt minden bizonnyal toronymagasan vezetnénk. Az utánpótlásunk is kiváló, sőt nyugodtan mondhatom, soha nem volt ilyen erős, mint most. Rend és stabilitás van a klubnál. Őszintén remélem, hogy elmondhatjuk: a többmint tizenöt éves munka, ami mögöttünk van, a zalai sportban értéket hozott létre. Nem hiszem, hogy ezt az élet ilyen-olyan hullámzásai miatt érdemes kidobni.

- Nyugodt, csapatépítő tavaszra rendezkedünk be, és a fiatalok felé való elmozdulás következik. Még kisebb költségvetésű csapatunk lesz, s nagyobb szerepet kapnak azok, akik eddig kevesebbszer szerepeltek, így például a ZTE-től kölcsönkapott játékosok is, különösen akkor, ha végre elkerülik őket a sérülések, mert az ősz ebből a szempontból kirívóan peches volt. A megállapodásunk alapján a város kiegészítő támogatására számítunk és kitartó támogatóinkra is, hiszen nekik sokat köszönhetünk. Aztán hogy a nyártól melyik osztályt vállaljuk majd, az már egy másik kérdés lehet. Nem a mi szándékainkon múlik. Mi az NB III-ban akarunk futballozni! Már bizonyítottuk, hogy a megyei bajnokságnál magasabb szinten is helyt tudunk állni, de a bizonytalanságok miatt tisztán önerőből egyelőre nem tudunk magunknak NB-s jövőt biztosítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!