Sport

2007.06.23. 02:29

Akinek az atlétika az élete

Zalaegerszeg - A megye atlétikai életének egyik legismertebb embere Szakály István, aki közel öt évtizede a sportok királynőjének megszállottja.

Zalai Hírlap

Egészen fiatalon futballozni kezdett, a gyorsaságával már akkor kitűnt, de a jeles tréner, a közelmúltban elhunyt Kauzli József gyorsan észrevette, hogy erre a fiatalemberre neki van szüksége. Igaza lett, hiszen rövid idő alatt címeres mezbe öltöztette, válogatott atlétát faragott belőle.

- Egészen kis koromban rájöttem, hogy tanulnom kell, mert ezt nem vehetik el tőlem. A Petőfi-, majd a Zrínyi-iskolában is végig jeles volt a bizonyítványom. Az első igazolásom a ZTE futballcsapatához szólt, 1962-ben öt évvel később tagja voltam az ifjúsági bajnokságot nyert gárdának. Ekkor csábított el Kauzli Józsi bácsi az atlétikához. Nyolcszor voltam utánpótlás-válogatott, kétszer pedig a felnőttek közt is magamra ölthettem a címeres mezt. Egy országos csúcs is fűződik a nevemhez. Sérülés miatt azonban viszonylag korán befejeztem az aktív versenyzést.

A sport mellett a tanulásban is jeleskedett, hiszen a Pécsi Tanárképző Főiskola egerszegi kihelyezett tagozatán diplomázott. Sportolt, tanított, majd az évek múltával egyre inkább a szakmai irányítás töltötte be élete nagy részét. Bátran mondhatjuk, hogy a ZTE-ből kivált atlétika nélküle nem valószínű, hogy már életképes lenne. Sokat tett és tesz azért, hogy kedvenc sportágában maga mellé gyűjtse a tehetséges trénereket, a tanulni és sportolni vágyó fiatalokat, akik aztán diplomával a zsebükben elmondhatják magukról, hogy a ma oly divatos drogozás és diszkózás helyett a salakon, illetve a műanyag borítású pályán töltötték idejük nagy részét. A következetes munka meg is hozta gyümölcsét, évről évre nagyon sok a korosztályos válogatott, a több száz bajnoki címmel büszkélkedő fiatal és három olimpikon. Az alapelvét következetesen betartja. A tanulás és a sport összeférhetőségét nemcsak hangsúlyozza, hanem szinte Szent Evangéliumként használja, s beállítja a sorba azokat, akik egy kicsit megpróbálnak letérni erről az útról. Számára az értelmes, egészséges életmódot élő ember nevelése az igazi cél. Évről évre 300-400 fiatalnak biztosítanak mozgáslehetősé- get, s nyújtanak egy életre szóló felkészülést, következetes tréningekkel.

- A tanári diplomát 1967-ben szereztem meg, majd Andráshidán kezdtem dolgozni. Később a TF-en edzőin, majd sportmenedzseri szakon diplomáztam. Az újabb fordulat 1973-ban volt, amikor a ZTE Sportiskola atlétikai szakágvezetője lettem. Tanítványaim közt szerepel az Európa-bajnok Bakos György, Dr. Balás István agysebész, Kámán Ferenc és Laczkó László, akik később edzők lettek, de még hosszasan sorolhatnám azt a névsort, amelyre büszke vagyok. A nagy fordulat 1992-ben volt, amikor önálló klubot alakítottunk Zalaegerszegi AC néven. Egy esztendővel később a Royal Sped lett a névadó. Emlékezetes időszak volt az is, amikor a Zalahús ZTE FC-nél a névadó szponzor kizárólagos kérésére marketing igazgatói feladatokat láttam el. A szakmai sikerek mellett a legbüszkébb a Zalaegerszegért Díjra vagyok, bár az utóbbi időben is számos elismerést kaptam.

A közelmúltban 60. születésnapját ünneplő jeles szakember a menedzseri feladatok ellátásában alkotott újat, nem tett ugyan csodát, de több mint 200 gazdasági vezetővel került szponzori kapcsolatba. A klub mindenkori elnökségi tagjairól mindig nagy tisztelettel beszél, alkotó társai voltak . Legalább annyira büszke erre a ténykedésére, mint arra, hogy tanítványainak szakmai titkokat adott át, közben emberséges példát mutatva nevelte őket, készítve az Életre. Ami különösen érdekes a menedzseri feladatában, gondosan ügyel arra, hogy azokat az embereket sem felejtse el, akik az adott pillanatban nincsennek reflektorfényben. Közgyűléseiket gyakran lehetett látni, meghatott idősebb szponzoraikat, akik jutalmat kaptak, éppen úgy, mint annak idején, amikor még sokat tudtak tenni azért, hogy Szakály István kedvenc sportága, az atlétika egyre magasabbra és magasabbra törjön a megyeszékhelyen. Az életpályája nem akármilyen, hiszen öt évtizede rendszeresen sportol, az első néhány évet leszámítva nem volt igazolt versenyző. Kevés embernek adatik meg, hogy az aktív sport mellett ilyen hosszú ideig sikeres és eredményes alkotó munkát végezzen a sport világában, s abban az időszakban, amikor a rendszerváltás és a gazdasági átalakulások alaposan megnehezítették az életüket.

A jövőről ugyanúgy beszél, mint 10-15 évvel ezelőtt, számára a ZAC, a megye atlétikája szent, s mindemellett évről évre számos nagy versenyt hoz Egerszegre. Kialakított egy olyan magot, amely a rendezésben nemzetközi hírnévre tett szert. Születésnapján június 8-án, s az azt követő napokban tucatszám kapta a telefonokat és a dísztáviratokat tanítványaitól, munkatársaitól, s a szponzoroktól. Minderre nagyon büszke, s még egy dologra, hogy a családja amiben csak tudta segítette, igaz ő sem hanyagolta el őket, a lánya a sokadik doktori diplomáját szerezte, így elmondhatja azt is, hogy nem bort ivott és vizet prédikált, hiszen otthon is az a cél lebegett a szeme előtt, hogy egészséges és szellemileg jól képzett fiatalok kerüljenek ki a Szakály féle iskolából az Életbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!