Táncosok öt földrészről

2019.06.11. 20:19

A Szan-Dia FSC tizenkét éremmel tért haza Porecből

A horvátországi Porec városába idén is hivatalos volt a Szan-Dia FSC látványtáncos küldöttsége. Az isztriai helyszínen tartották meg a Dance Star World Final nagyszabású rendezvényét, melyen a kanizsaiak 97 táncossal és 37 gyakorlattal vettek részt. És ezek a produkciók hat arany-, két ezüst-, valamint négy bronzérmet könyvelhettek el.

Kühne László

A dobogó tetején az egyik győztes kanizsai produkció, a Me and the Sky tagjai Fotó: Szan-Dia FSC

A látványtáncosok hagyományos seregszemléje iránt ezúttal is óriási volt az érdeklődés, hiszen öt földrész 45 országából 7700 táncos gyűlt össze, és vetélkedhetett aztán a minél jobb eredményekért.

A dobogó tetején az egyik győztes kanizsai produkció, a Me and the Sky tagjai Fotó: Szan-Dia FSC

Az ősszel harmincéves fennállását ünneplő nagykanizsai klub büszke lehet idén is tanítványaira, akiket Szokol Fanni, Tóthné Vágó Alexandra, Vágó Diána, Vágó László és Vágó Lászlóné készített fel – Szabó Tímea balett- és táncpedagógus segítségével.

Dance Star World Final, Porec, kanizsai érmesek. Akrobatikus kategória. Egyéni, gyerek korcsoport, B liga: 3. Szerdahelyi Enikő. Felnőtt, B liga: 1. Lanz Tamara. Duó/Trió/Quartet, junior, A liga: 3. Kurucz Petra – Solymos Vivien. B liga: 3. Takács Zsóka – Grabant Nóra. Kiscsoport, gyerek, A liga: 1. Forró Csoki (Bakonyi Sára, Goór Lilien, Kunvári Gréta, Kurucz Odett, Mányoki Jázmin, Schnülle Johanna, Tóth Mira, Németh Lili, Szabadi Rozália, Hazson Kíra). Junior, A liga: 1. Trója (Gelencsér Bíbor, Felde Zorka, Fritz Dorina, Grabant Nóra, Horváth Panna, Kurucz Petra, Solymos Vivien, Takács Zsóka, Varga Fanni, Borsos Eszter, Kovács Kíra, Godinek Mira). Formáció, junior, A liga: 1. Sakk (Darázsi Laura, Gerlinger Laura, Kalmár Dorottya, Kepe Klaudia, Kovács Réka, Lanz Tamara, Molnár Lilla, Polai Panna, Tárnok Viktória, Tatai Zsóka, Váradi Luca, Horváth Gréta, Magyar Dorina, Mercz Lilla, Molnár Nóra, Szekeres Zóra, Szép Mínea Dalma, Szíjártó Fanni, Ujj Viktória, Varga Kata Luca, Zsohár Fanni, Zrínyi Dzsenifer, Vörös Vivien, Varga Fanni). Musical kategória. Kiscsoport, gyerek, B liga: 1. Omlett (Kocsis Lili, Léránt Fanni, Rákhely Nóra, Sipos Jázmin, Bakonyi Sára, Mányoki Jázmin, Tóth Mira, Szabadi Rozália). Felnőtt, B liga: 3. Cigánylányok (Dobrádi Réka, Hajmási Lili, Kátai Lora, Varga Izabella, Láncos Laura, Láncos Lili, Péter Fanni, Zsirai Dorka, Szokol Fanni, Vágó Diána, Tóthné Vágó Alexandra). Formáció, gyerek, A liga: 1. Me and the Sky (Csermák Anna, Csöndör Lili, Herczeg Eszter, Hóbor Kinga, Kocsis Lili, Kurucz Zsófia, Léránt Fanni, Rákhely Nóra, Ráskó Réka, Sipos Jázmin, Sziva Zsófia, Tóth Viktória, Hajmási Emese, Szerdahelyi Enikő, Szabadi-Horváth Kata). Open kategória. Duó/Trió/Qartet, mini, B liga: 1. Berta Bonita – Kopcsó Olívia – Stimecz Janka. Gyerek, B liga: 2. Csöndör Lili – Sipos Jázmin – Sziva Zsófia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában