Ádáz harc kezdődik a rájátszásba kerülésért

2019.04.08. 18:39

A Paks otthonában kezdi a középszakaszt a ZTE KK

Szerdán kezdi meg középházbeli szereplését a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata, amely a Paks otthonában nyitja meg a középszakaszt. Az egerszegiek éppenséggel nincsenek jó passzban, ami jól látszott a PVSK elleni szombati mérkőzésen is…

Kerkai Attila

Gulyás Milán is egyre többet játszik. A kispadról beszállók szerepe még jobban megnőhet a folytatásban Fotó: KT/Zalai Hírlap

Mint ahogy a vereséggel (73-95) végződött találkozóról szóló tudósításunkban már olvashatták, Bencze Tamás, a ZTE KK vezetőedzője éles kritikát fogalmazott meg együttesével szemben, s jelezte: nem marad következmények nélkül mindez. A szakvezető ugyanis becsapva érezte magát, hiszen együttese nem azt a taktikát követte, amit kidolgoztak a PVSK ellen. Az egerszegi csapat amúgy sincs jó passzban, amit az eredményei is mutatnak. Az alapszakasz zárásaként lejátszott utolsó hét találkozóján mindössze egyszer nyert (a Sopron ellen) a ZTE KK. Valami megtört, valami nem működik már olyan jól, mint előtte, ám a mélyebb elemzésnek most nincs itt az ideje.

Illetve csak annyi. A ZTE KK-t sérülések és betegségek is hátráltatták az utóbbi időszakban, és ahhoz nem elég „veretes” ez a keret, hogy mindezt elbírja. És azt is látni kell, hogy a kezdő ötös tagjai elfáradtak. Véletlenül sem a légiósdömpinget „hirdetve”, de lehet, hogy elkelt volna a bajnokság második felére még egy külföldi kosaras. Tudjuk, ez anyagi kérdés is… Ezenfelül a vártnál és a reméltnél kisebb támogatás érkezett a kispadról, bármennyire is szimpatikus a ZTE KK törekvése, hogy fiatal játékosokat igazolt a nyáron, akiknek a fejlődésében továbbra is bíznak. Papp Péter kiesett sérülés miatt, sőt most az is eldőlt, hogy már nem számíthatnak rá ebben a szezonban.

Gulyás Milán is egyre többet játszik. A kispadról beszállók szerepe még jobban megnőhet a folytatásban Fotó: KT/Zalai Hírlap

Márpedig a szezon még nem ért véget, a ZTE KK pedig továbbra is jó eséllyel harcolhat a rájátszásba kerülésért. Bencze Tamás már a PVSK elleni találkozó után jelezte, hogy a problémákat házon belül rendezik, s szavaiból az derült ki, hogy ezek nem olyan jellegűek, amiket ne tudnának orvosolni. Könnyű meccsek nem lesznek, ez biztos, harcolni kell minden egyes sikerért. A mezőny közben nagyon szoros, így borítékolható: ádáz küzdelem jósolható a nyolc közé kerülésért.

A ZTE KK mérkőzései a középszakaszban.

Április 10. (szerda), 18.00: Paks – ZTE KK.

Április 14 (vasárnap), 19.00: ZTE KK – Kecskemét.

Április 21. (vasárnap), 16.30: ZTE Kk – DEAC.

Április 24. (szerda), 18.00: Sopron – ZTE KK.

Április 27. (szombat), 16.30 vagy 19.00 (a női meccs függvénye): ZTE KK – Paks.

Május 3. (péntek), 18.00: Kecskemét – ZTE KK.

Május 11. (szombat), 18.00: DEAC – ZTE KK.

Május 15. (szerda), 18.00: ZTE KK – Sopron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában