Magabiztos siker idehaza is

2019.06.05. 20:37

A női kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a világbajnokságra

A telt ház garantált volt női kézilabda-válogatottunk szerdai egerszegi világbajnoki selejtezőjén. Magyarország legjobbjai Ausztriával mérkőztek, és az első találkozóhoz hasonlóan idehaza is biztosan győztek, és ott lesznek az év végi, Japánban rendezendő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Kerkai Attila

A párharc vasárnapi, első mérkőzésén a Kim Rasmussen szövetségi kapitány vezette magyar válogatott 41-23-ra győzött, így eleve formaságnak tűnt a szerdai visszavágó. Ám, ahogy elhangzott a magyar csapat háza táján, nem lesz lazítás, már csak a közönség miatt sem tehetnék ezt meg. A találkozóra pedig szó szerint az ország minden pontjáról érkeztek a drukkerek. Már-már úgy tűnt, hogy elmarad a hangrobbanás, de nem. Merthogy a szurkolók a magyar csapat bevonulására és a játékosok bemutatására élesítették hangszálaikat.

Az osztrákok talán bizonyítani akarták, hogy szorosabb eredményre képesek, mint amit az első meccs hozott. Tartották magukat, elsősorban Frey találataival (8-7), míg magyar oldalon jobban eloszlottak a gólok. Kim Rasmussen sokat cserélt, forgatta csapatát, Klujber negyedik hetesével pedig 11-8-ra ellépett a magyar válogatott. Időt kértek az osztrákok, de újabb két magyar gól következett (13-8), és a kisebb rotációval érkezett vendégek úgy tűnt, hogy fáradnak is. Az első félidő hatgólos magyar előnnyel zárult.

A szünetben köszöntésekre került sor, többek között azt a három olimpiai érmes korábbi válogatott játékosunkat, akik jelenleg Zalában élnek: Gódorné Nagy Mariann, Csatáné Balogh Beatrix és Mátyás Auguszta volt az ünnepelt.

Aztán érkeztek a csapatok, folytatódott a találkozó. Összesítésben már 24 gól volt a magyar csapat előnye, a kérdés tényleg csak az volt, hogy másodszor milyen különbséggel nyer a gárda. Kiss Nikoletta nyitotta góljaink sorát, majd két Kopecz-találat következett (19-12), de aztán két osztrák gól után Kim Rasmussen kért időt, hiszen nem tetszett neki, amit látott. Labdavesztés után gyors indításokból születtek ezek a találatok, rendezni kellett a védekezést is. Tomori villant, majd Klivinyi és Faluvégi következett, s lassan elérte a magyar csapat a közte tízet (23-14). A határt viszont a vártnál nehezebben lépte át, mert elmaradtak a gólok, de aztán megtörtént ez is (27-17), amikor Kiss N. betalált.

A végére az osztrákok belül maradtak a tízen, a magyar válogatott itthon is győzött, méghozzá biztosan, és 69-42-es összesítéssel jutott tovább, és ott lesz a vb-n. Ám, ezt már a kezdés előtt is tudtuk…

Kim Rasmussen: „Nagyon örültünk a telt háznak, ám a nagy melegben kicsit lassabb volt a játékunk, mint kellett volna. Örülök, hogy a két meccs alapján ilyen sokkal jobbak voltunk az osztrákoknál. Most jöhet a vakáció, aztán dolgozunk tovább.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában