Sport

2015.10.01. 15:17

A nehézségeken túljutott és elszántan készül a rajtra a ZTE NKK

Zalaegerszeg – A női kosárlabda NB I A-ban is rajtra kész a mezőny. A ZTE NKK a középmezőny elejét célozza meg – tudtuk meg Tóth László szakosztályvezetőtől, aki arról is beszélt a nyitány előtt, hogy a női kosárlabdázás alapjait is szeretnék megszilárdítani a városban.

Kerkai Attila

A ZTE NKK az elmúlt években a mezőny üde színfoltja volt, hisz talán az egyedüli „kiscsapatként” rendre borsot tört a nagyobb lehetőséggel rendelkező együttesek orra alá. Kellemetlen stílusára külön kellett készülnie az ellenfeleknek és hasonló harcmodorú csapata lehet a most rajtoló bajnokságban is Gáll Tamás vezetőedzőnek.

A hátterében viszont változások következtek be, és Tóth László, a ZTE NKK szakosztályvezetője elmondta: komoly erőfeszítések kellettek az indulás érdekében.

Az egerszegi Horváth Zsófia (fehér, 13) harcol a PEAC-Pécs elleni Göcsej Kupa meccsen. Fotó: Pezzetta Umberto

– A nevezésünket leadtuk a nyáron, méghozzá tartozások nélkül, de így is nehéz helyzetben voltunk – fogalmazott. – Mostanra szerencsére sokat javult a helyzet, reményeink szerint egy hónap múlva már kijelenthetjük, hogy zökkenőmentes szezon elé nézünk, ha a mostani ütemben zajlik a szponzorok felkutatása. A nehézséget az okozta, hogy eddigi főtámogatónk utódcége nem tudta vállalni a korábbi mértékű dotációt, mintegy harmadával kisebb támogatásra számíthatunk részéről. Folyamatosan azon dolgoztunk és dolgozunk, hogy kiegyenesedjünk. A várostól is kaptunk ígéretet, hogy megadják a támogatást, ami a boldoguláshoz kell.

– Mindezek ismeretében milyen célokkal várják az újabb pontvadászatot?

– A nehézségek ellenére sikerült a korábbihoz hasonló erősségű csapatot összehozni, méghozzá értékes játékosokkal. Az eleve nem szerepelt a terveinkben, hogy nagy igazolásokat jelentsünk be, légióst is majd csak a bajnokság második felére tervezünk hozni, ha erre lehetőségünk lesz. Azonban azt gondoljuk, hogy a 6-7. helyezéseket megcélozhatjuk, bár egyelőre még nem ismert pontosan, hogy a közvetlen riválisaink miként erősítettek. A felkészülési mérkőzések jól sikerültek a lányok elszántak.

Tóth László szakosztályvezető

– Hosszabb távra vannak-e terveik, hogy a csapat továbbra is betöltse szerepét a magyar kosárlabdázásban?

– Olyannyira, hogy folyamatban van már az önállósodásunk és szeretnénk az utánpótlást is új alapokra helyezni. A cél az, hogy hosszú távon élvonalbeli női kosárlabdázás legyen Zalaegerszegen, és ennek az alapjait kezdjük kiépíteni.

A ZTE NKK szombaton 19.30 órától a PINKK Pécs vendége lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!