Sport

2017.04.28. 18:45

A munka ünnepe az autós szlalom ünnepe is

Nagykanizsa - Május elsején immár harmadik alkalommal rendezik meg a Kanizsa Garage Szlalom Kupát, melyre szombat estig lehet még nevezni.

Horváth-Balogh Attila

A verseny a Dunántúli Szlalom Kupa sorozat 2. állomása, melyre a szervezők ezúttal lefoglalták a Kanizsa Centrum Bevásárlóközpont szinte teljes parkolóját. Így csaknem 1200 méter hosszú, nehezített pályával kell megküzdeniük a nevezőknek.

A tavalyi verseny egy pillanata. Hétfőn csaknem 1200 méter hosszú, nehezített pálya vár az indulókra
Fotó: archív

- Eddig minden évben 60-70 versenyzőnk volt, hasonló számú nevezőre számítunk most is - mondta el Angler Máté, aki párjával, Zsovár Anitával és a Jakabfi Dávid vezette Kanizsa Garage Club-bal közösen szervezi a versenyt. - Nevezéseket maximum 100 főig fogadunk el, úgy hogy, érdemes sietnie annak, aki indulni akar, mert az egész Dunántúlról szoktak jönni autósok. Bármilyen autóval lehet nevezni. Azt szoktuk mondani, hogy a közút nem versenypálya, aki "menőzni" szeretne, az itt és most megteheti.

Kapunyitás elsején 6.30-kor, az első autó pedig 9 órakor rajtol. A szlalomkupa mellett lesz veteránautó- és motorkiállítás, lábhajtásos gyermekautók szlalomversenye, illetve aki másokon szeretne segíteni, önkéntes véradáson is részt vehet.

További információk a versenyről annak közösségi oldalán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!