Sport

2015.12.23. 19:13

A Maróczy Géza-díjas Porubszky Máriával sakkolimpiákról és a játék tiszteletéről

Zalaegerszeg - Porubszky Mária neve egybeforrt a ZTE, majd a Z. Csuti SK sakkcsapatai nevével, de az olimpiai ezüst-, illetve bronzérmes klasszis ma már nem ül asztalhoz.

Kerkai Attila

Azt mondja, eltiltotta magát a játéktól, amiről ma is nagy szeretettel beszél. Idén ünnepelte 70. születésnapját és megkapta a Maróczy Géza-díjat, a magyar sakk legfontosabb szakmai elismerését.

Az apropó tehát adott volt meglátogatni Porubszky Máriát, aki először kissé szabadkozott, de azért szívesen ült le velünk beszélgetni. Olyan sportemberről van szó, aki megannyi sikert ért el, és hiába hívták pályája során, más klub kedvéért nem hagyta el szülővárosát. Több mint ötven éven át játszott, hogy aztán 2013-ban végleg abbahagyja a sakkot.

- Mindig is fegyelmezett embernek tartottam magam, s ha elhatároztam valamit, ahhoz általában igazodtam - említi a kérdésre, hogy nem hiányzik-e a játék. - Elszakadni persze nem szakadtam el a sportágtól, szívesen járok versenyekre, vagy követem a nagyobb viadalok alakulását, de már nem versenyzek. A játéktól ugyanis eltiltottam magam. Korábban elhatároztam, hogy befejezem, aztán átestem egy infarktuson, ez is közrejátszott a döntésben. A stressz nem múlik el nyomtalanul, még ha az ember igyekszik is minimálisra csökkenteni. Sokak szemében a sakkozás nyugodt játéknak tűnhet, de hatalmas feszültség van benne. Egy-egy nagyobb verseny, olimpia két hétig is eltart, készülni kell, nem beszélve az órákon át való koncentrációról. Én szerettem játszani és sohasem a kompromisszumot kereső, úgymond remiző típus voltam.

Közben szól Porubszky Mária telefonja, hívják, hogy legyen egy gyerekverseny díjátadója. Nem felejtették el a Z. Csutinál, és ahogy korábban is mondta, a versenyekre amúgy is szívesen jár. - Viszonylag „vén" voltam, amikor elkezdtem játszani, különösen mai szemmel, amikor a gyerekek már óvodában kezdik a sakkot. Nyolcadik osztályosként tanultam meg a lépéseket - mesél tovább. - Másodikos voltam a kereskedelmi szakközépben, ahol volt egy lány, Rosta Erzsi, aki harmadik lett az országos ifibajnokságon. Szervezett egy sakkszakkört, ahova én is elmentem és hamarosan le is győztem őt. Kedvet kaptam a játékhoz, rájöttem, hogy ez egy olyan jó sportág, amiben az ember csak a saját eszére van utalva, a siker a sajátja, de kudarc esetén sem keresheti másokban a hibát. 1963-ban lettem a ZTE sakkozója, ifjúsági bajnokságot nyertem, aztán a felnőtt ob-n is indulhattam és jött a válogatottság meg a sakkolimpiák.

Együtt játszott Ivánka Máriával, Verőczy Zsuzsával, később Csonkics Tündével. 1974-ben Kolumbiában az utolsó fordulóig versenyben voltak az olimpiai elsőségért, de végül a 3-4. helyen zártak és egy számítás alapján végül negyedikek lettek. 1980-ban Máltán már négyen alkottak csapatot, ott ezüstérmesek lettek, 1982-ben Luzernben bronzig jutottak.

Porubszky Mária szerint jó lenne, ha minden gyerek megtanulna sakkozni. Ez a játék fontos dolgokra tanít meg. Például: minden lépésednek következménye van, de a válaszra fel lehet készülni
Fotó: Szekeres Péter

- Máltáról szó szerint sírva jöttünk haza, olyan közel voltunk az olimpiai címhez - idézi fel. - Végig az élen voltunk, a kínaiak ellen zártunk. Nyert állásnál nem léptem meg, amit kellett volna, döntetlen lett a parti és ez a fél pont hiányzott az aranyhoz. Luzernben viszont a bronz az én érdemem volt, az oroszok elleni győzelmemmel állhattunk a dobogóra. A nyolcvanas években jöttek a Polgár-lányok, akik a sakkozásban forradalmat csináltak.

Porubszky Mária azt mondja, elfogadta a módszert, amivel a nővérek annyira fiatalon és annyira hirtelen sikeresek lettek, de másoknak akadtak komoly kritikái velük szemben. Zsuzsát az egyik ob-n legyőzte, aztán női viadalokon már nem is nagyon indultak a Polgár nővérek, csak férfiak között játszottak. Olimpiákról beszélünk, mégis, a sakkozás sokak szemében nem egyenértékű a többi sportággal.

- Annyi előrelépés azért van, hogy az állam napjainkban ugyanúgy jutalmazza a sakkolimpiai eredményeket, mint a többi ötkarikás sportágban. Ennek nagyon örülök, mert mi még meleg kézfogást és virágcsokrot kaptuk jutalmul. Sokan csak annyit látnak ebből a sportágból, hogy emelgetik a bábukat az asztal mellett, de több órán tart egy parti és nem mindegy, hogy mikor és hova teszed a bábut... Hatalmas felkészüléssel jár, annak idején mi még Csuti Antal bácsit vártuk, mikor hozza az információkat a fontosabb meccsekről, ma már ott a számítógép. Ám, amennyivel könnyebb ma elemezni, annyival bonyolultabb is, hiszen hatalmas adatbázis áll a rendelkezésre.

Rengeteg elismerésben volt része, hogy mást ne említsünk, a Zalai Hírlap évenkénti szavazásán tizenkétszer bizonyult Zala megye legjobb női sportolójának („Megtiltottam a családtagjaimnak, hogy bárki is rám szavazzon..." - veti közbe). Az idén neki ítélt Maróczy Géza-díjat évente csak egy sakkozó kapja meg.

- Meglepett ez a díj, hiszen én már befejeztem a játékot - mondja. - Nagy öröm volt, a sakkszövetségben vettem át és jó volt találkozni a volt társakkal. Jó érzés tölt el akkor is, amikor a régi csapattársaimmal évente összejövünk. Szép emlékek ezek. Aktív koromban sokszor csábítottak más csapatokhoz, de maradtam Egerszegen, mert minden ide köt, pedig abban az időben elég nagy hátrányt jelentett vidékinek lenni.

A játékot máig imádja és szeretné, ha minél több gyerek sakkozna, akár csak hobbi szinten is. - Érdemes sakkozni, mert az élet minden területén hasznosítható a tudás, amit megszerzel vele. Amit én lépek, annak következménye van és bármi jöhet, de fel lehet rá készülni. A sakk megtanít gondolkodni. A férjem, aki szintén versenyszerűen sakkozott, itthon az interneten naponta játszik a világ minden pontjáról bejelentkező játékosokkal. Néha odaállok mögé, de elkerget, nehogy beleszóljak. Lehet, hogy jobb is. Ha belevágnék, félek, hogy megint újrakezdeném...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!