a második forduló mérlege

2019.09.04. 20:55

A két zalai NB II-es női labdarúgócsapat is kikapott

Megyénk mindkét NB II-es női labdarúgócsapata kikapott az új szezon második fordulójában.

Bedő István, Kühne László

ZTE FC–Csepel Utánpótlás 2-3 (1-3)

Zalaegerszeg, 50 néző. Jv.: Kozma.

ZTE: Császár H. (Csillag) – Szegedi, Császár F.,Kerkai, Nagy B., Bánfi (Bicsák), Sopronyi, Horváth V., Széplaki, Varró(Hetyei), Tauker (Fehér). Edző: Pergel Andrea.

Gólszerzők: Bánfi, Szegedi (11-esből), illetve Nagy D., Helly, Kókai.

„Bealudt” a meccs elején a ZTE, mely már az első percben gólt kapott. Aztán hiába egyenlített negyedóra után, mert az első fél óra végén védelmi rövidzárlatok után két perc alatt két gólt szereztek a vendégek. Fordulás után nagyobb sebességre kapcsolt a házigazda, szépített is, de újabb gólt szereznie már nem sikerült. A hajrában a hazai kapus a nagy melegben összeesett a pályán, ahonnan hosszú ápolás után mentő vitte el.

Pergel Andrea: Ellentétes félidők után az eredménnyel nem vagyok elégedett, de a lányok küzdeni tudásával igen.

Airnergy FC–Ziccer NLSE 7-1 (4-0)

Budapest, 50 néző. Jv.: Jakab M.

Ziccer: Balassa Sz. – Buncsák, Bársony L. (Szalai L.), Molnár L., Latin, Boros, Kunics R., Farkas Cs., Szollár, Szabó Zs., Horváth E. Edző: Benedek József.

G.: Szabó K. (4), Szöllős, Singer-Kakuk, Nagy M., illetve Kunics R.

Az első fordulóban elszenvedett hazai vereség után a kanizsaiak optimistán készültek a találkozóra, de a fővárosiak már 10 perc után 2-0-ra vezettek. Zalai szempontból az egyetlen jó hír, hogy a hosszú idő – és a sikeres franciaországi lábtollas vb – után Kunics Réka góllal tért vissza.

Benedek József: Foghíjas volt a keretünk, főleg a védelem vált sebezhetővé. Ezt jól használták ki a hazaiak. A kudarc akkor lett nyilvánvaló, amikor a második félidőben fejben feladtuk a mérkőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában