Már a litvániai Eb van fókuszban

2019.07.10. 19:14

A kanizsai páros, Ferinc Vince és Dömötör Zsolt együtt versenyeznek

A Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület színeiben a versenyszervezés után visszatért a versenyzéshez Ferinc Vince, és a napokban már két futamon is eredményesen vizsgázott.

Khüne László

Ferinc Vince (balról) és Dömötör Zsolt úgy tűnik, jó párost alkotnak Fotó: a szerző

Az ultrakönnyű repülős társadalomban világszerte nevet szerzett pilóta idén új navigátorral, a kanizsai Dömötör Zsolttal emelkedhetett magasba a zalaegerszegi bemutatkozó versenyükön is, ahol győztek kategóriájukban.

– Azért is kisebbfajta mérföldkő klubunk életében az új párosunk, hiszen így ismét tiszta nagykanizsai, dél-zalai párosként mehetünk – fogalmazott az ultrakönnyű repülős. – Úgy érzem, a balatonfőkajári „állomásunk” is megér néhány gondolatot, hiszen sárkánnyal indultam a helyszínre, de műszaki gond miatt gépet kellett cserélni, így végül autogyróval versenyeztünk a Sirály Kupán. A futam olyan jól sikerült, hogy megelőztük a mezőnyben a tavalyi vb-ezüstös Thuróczy Endre és vb-ötödik Gémesi Zsolt párost, illetve a keszthelyi Hegedüs Károly–Csapó Tünde duót is, akik kategóriájukban vb-bronzérmesek is voltak már.

Ferinc Vince (balról) és Dömötör Zsolt úgy tűnik, jó párost alkotnak Fotó: a szerző

Ahogy Ferinc Vince fogalmazott, azért is örülnek a jó teljesítménynek, hiszen ez remek alapot adhat egy jó Európa-bajnoki szerepléshez, illetve előtte július közepén még az országos bajnoki megmérettetésen indulhatnak. Az Eb-t idén Litvániában rendezik augusztus 7–17. között. A kanizsai sportrepülősökhöz kapcsolódó hír még, hogy Főkajáron a botkormányosok között Kurucz Attila a harmadik helyet szerezte meg Dobó Mátéval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában