Sport

2017.08.02. 18:41

Lesz rájátszás a II. osztályban, pénteken már ligaértekezlet

ZALAEGERSZEG Az MLSZ Zala Megyei Igazgatósága pénteken tartja a megyei bajnokság mindhárom osztálya számára a ligaértekezletet, hiszen a jövő hét végén kezdődnek a küzdelmek.

Kerkai Attila

Kezdjük azzal, amiről már írtunk, vagyis a II. osztály küzdelmeivel. Minthogy 22 csapat indul, melyeket két csoportba soroltak, a megyei igazgatóság vezetői a csapatokra „bízta”, hogy végül a 11-11 együttes miként dönt a bajnoki menetrendről. Az egyik változat szerint egy oda-visszavágó kört rendeztek volna, illetve ugyanez, de kiegészülve a rájátszással. Józsi György megyei igazgató elmondta, a csapatok végül a rájátszást választották, illetve ez a változat kapta a több támogatást. Vagyis, az alapszakasz után mindkét csoportban kettéválik a mezőny (1-6. helyezettek, illetve 7-11. helyezettek), s így dőlnek el a végső helyezések és ezáltal több mérkőzést játszhatnak a csapatok a bajnokság során.

Éppen ezért a II. osztályban is elkezdődnek a küzdelmek augusztus 12-13-án, az I. osztályban szintén, ahogy a III. osztályban is. Pontosabban, abban a három csoportban (észak, dél, kelet), melyben nagyobb a létszám. Viszont a Közép-csoportban a Böde II visszalépett, így ebben csak 14 együttes vesz részt a küzdelmekben, ahogy nyugaton is. Zámodics Krisztián, a versenybizottság titkára elmondta, utóbbi két csoport esetében, amennyiben lesz erre igény, egy héttel később is kezdhetik a küzdelmeket.

Mindez a pénteki, rajt előtti ligaértekezleten derül majd ki. A ZTE-munkacsarnok emeleti tárgyalójában tartják meg ugyanis a három osztály összejövetelét. Az I. osztály képviselőit 15, a II. osztályúakét 17 órára várják, majd ezután a III. osztály csapatainak az értekezlete következik. Itt lesz lehetősége a csapatoknak konkretizálni a mérkőzések végső időpontjait, ami alapján a ZMI elkészíti az immár végleges, napra és órára lebontott menetrendet az őszi idényben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!