Sport

2017.08.18. 17:45

Főpróbaként kupamérkőzések a rajt előtt

NAGYKANIZSA/ZALAEGERSZEG Bajnoki rajt előtti főpróbának is beillenek a két, NB II-es nyitányra készülő zalai női labdarúgócsapat szombati Magyar Kupa-találkozói. A ZTE FC és a Ziccer NLSE is hazai pályán szerepel.

Kerkai Attila

A ZTE FC női együttese szombaton 16 órától a Városi Sportcentrumban fogadja Magyar Kupa-mérkőzésen az Eger csapatát. Ebben a körben az NB II-es együttesek mérik még össze erejüket.

- Készülünk a rajtra, a lányok kapják a terhelést, de persze győzelem a célunk az MK-találkozón - fogalmazta meg célkitűzésüket Pergel Andrea, az együttes kispadjára a nyáron érkezett új szakvezető. - Három hete tart a felkészülés, de még sok munka vár ránk.

Gáspár Krisztináék (fehérben, ZTE) is itthon játszanak - Fotó: SzP

Az immár Ziccer NLSE név alatt szereplő kanizsai női labdarúgók szombaton a Kelen SC-t fogadják a Mindenki sportpályáján 17 órától. A nagykanizsai együttesnek tulajdonképpen egyfajta debütálása is lesz azok után nagypályán, hogy néhány hónapja kiváltak a Nagykanizsai TE 1866 egyesületéből. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

- Az általam vártnál ugyan valamivel szűkebb kerettel futhatunk neki a kupamérkőzésnek, de mindenképpen bizakodással telve nézek a Kelen elleni meccs elé. A kupatalálkozó egyben jó lehetőséget kínál arra, hogy játékosaim állapotát felmérjem éles meccs keretében is a jövő heti bajnoki rajt előtt - tudtuk meg Benedek József vezetőedzőtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!