Sport

2016.10.15. 08:10

3X3 vb: Szlovénia már túl nagy falat volt

A 3X3-as magyar férfi kosárlabda-válogatott lejátszotta negyeddöntős mérkőzést a Kínában zajló 3X3-as világbajnokságon, azonban Szlovénia jobbnak bizonyult, így a mienk befejezték szereplésüket.

Kerkai Attila

Korábbi híradásainkból már értesülhettek a Goangzhou-ban zajló világbajnokság eseményeiről, így arról, hogy a Zalakerámia-ZTE KK két  kosarasa, Mohácsi Máté és Kerpel-Fronius Balázs is tagja a magyar csapatnak, akik a kecskeméti Ivosev Tamással és a pécsi Bíró Olivérrel együtt alkotják a magyar csapatot.

Nos a magyar csapat kijutása a vb-re is már sikernek számított, az pedig, hogy a csoportból továbbjutva a negyeddöntőbe kerültek még inkább örömteli. A négy közé jutásért magyar idő szerint szombaton kora délelőtt az a Szlovénia volt a mieink ellenfele, amely az idén Európa-bajnok lett.

A magyar férfi válogatott  tagjai Csirke Ferenc (jobbról) vezetőedzővel küldik kínai üdvözletüket

Az már az első percekben kitűnt, hogy a szlovénoké valóban nagyon erős csapat, azt pedig csak magyar szempontból csak  sajnálni lehetett, hogy kimaradtak a leehetőségek. Merthogy a helyzetek megvoltak, de hiányzott a pontosság. Szlovénia már 6-0-ra is vezetett, amikor Mohácsi szerezte meg az első magyar pontot,  de az a különbség a továbbiakat is már nagyban meghatározta. „Félidőben” azaz 5 perc játék után 8-4 volt az állás, majd jött egy újabb jó szlovén sorozat (14-7), s ekkor már látszott, hogy a mieink nehéz helyzetbe kerültek.

Végül Szlovénia 21-10-re győzött, s el kell ismerni, az övék jelenleg a jobb csapat. A magyar férfi válogatott ezzel befejezte szereplését, az pedig a nap során derül ki, hogy végül ki nyeri a világbajnokságot.

Ami pedig a 3X3-as játékot illeti, egyre népszerűbb, s már az olimpiai programba iktatása is napirenden van. Leginkább „specialisták”  játéka,  akik erre szakosodtak, de a „rendes” kosárlabdázásban profik is bekapcsolódnak a küzdelmekbe:  lásd a magyar csapat tagjait, akik valamennyien NB I-es játékosok. A szabályok  is  eltérőek a termi változattól, s a teljesség igénye nélkül néhány jellemző szabály. A játék egy palánkra zajlik három a három ember ellen. A mérkőzés  10 percig tart, vagy addig, amíg az egyik csapat el  nem éri a 21 pontot. A támadóidő 12 másodperc, a kétpontos kosár itt 1 pontot ér a tripla pedig kettőt, s természetesen  büntetők is vannak.

A világbajnokságot a férfiaknál Szerbia nyerte meg, miután a döntőben legyőzte az Egyesült Államok csapatát, a harmadik helyen pedig Szlovénia végzett. A magyar válogatott az összesítésben a 7. helyen zárt.

A nőknél a magyar csapat is negyeddöntős volt, de kikapott Spanyolországtól. Az idén Európa-bajnoki címet szerzett magyar együttes a hatodik helyen zárt, a győzelmet Csehország szerezte meg, második lett Ukrajna, harmadik pedig Az Egyesült Államok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!