Sport

2015.06.16. 15:40

Megye II labdarúgás - Veretlen tavaszt produkált a Türje

Zalaegerszeg - A megyei labdarúgó-bajnokságok statisztikáit bemutató sorozatunkban ezúttal a másodosztály Északi-csoportjának küzdelemsorozatát vesszük górcső alá.

Bozó Péter

Veretlenség

A 2014–2015-ös szezonban a leghosszabb veretlenségi sorozatot a bajnok Türje építette fel, akik a 15. fordulóban a Tarr Sprint Andráshida II-től elszenvedett, 4–1-es vereséget követően a teljes tavaszi idényben, összesen 15 mérkőzésen keresztül nem találtak legyőzőre. A Böde és a Zalaszentgyörgy egyaránt tizennégy meccses veretlen szériát hozott össze, ez is remek teljesítmény, főleg úgy, hogy két kis lélekszámú településről van szó. A kieső csapatok, a Zalaapáti és a Vasboldogasszony képtelen volt hármasnál hosszabb veretlenségi sorozatot felépíteni.

Pályaválasztóként az AF Páterdomb tudhatja magáénak a leghosszabb veretlen szériát: a megyeszékhelyi csapat egymást követő 12 hazai meccsét játszotta le zakó nélkül, mígnem a 25. fordulóban 1–0-ra kikapott az Andráshida II együttesétől. Dicséret illeti a bödeieket is, ők tíz egymást követő hazai bajnokin maradtak veretlenek, majd egy sok vitát kiváltó mérkőzésen végül a Türje szakította meg ezt a sorozatot.

Vendégként nagyon jól ment a Zalaszentgyörgynek, tizenhárom meccsen keresztül nem kaptak ki, míg a Vasboldogasszony és a Botfa látogatóként egyáltalán nem épített ilyen sorozatot: nem volt egymást követő két olyan idegenbeli bajnokijuk, amelyik közül az egyiken ne kaptak volna ki.

Győzelmi sorozat

Ebben a külön versenyben is a Türje végzett az élen, a bajnok egymás után tizenkét mérkőzést nyert. A 16. fordulóban, a Keszthely Milefa elleni 3–1-es sikerrel vette kezdetét a sorozat és a Zalaszentgyörgy elleni 1–1-el ért véget, pedig csupán 5 percre voltak a türjeiek a győzelemtől. A bödeiek a 2014-es esztendő végén egy hétmeccses győzelmi sorozatot produkáltak, míg a szentgyörgyiek ősszel és tavasszal is hat-hat egymást követő sikert tudnak felmutatni. A Vasboldogasszony ebben az összevetésben sem remekelt, nem tudtak kétszer egymás után nyerni.

Hazai pályán ebben a szezonban a hatos győzelmi sorozat volt a leghosszabb, a Türje, az Andráshida II és az Alsópáhok is kiépített ilyet.

Vendégként a Zalaszentgyörgy tudott kiemelkedőt produkálni. A nyolcmeccses sikerszéria Andráshidán kezdődött a 9. játéknapon és a bajnok otthonában, a már említett döntetlennel ért véget. Mellettük még a Türje tudott hét egymást követő találkozón győzni, míg hat olyan csapat is volt a 2014-2015-ös szezonban, amelyiknek nem sikerült sorozatban kétszer nyerni.

Nyeretlenség

A vasboldogasszonyiaknak nem sikerült túl jól ez a szezon, ugyan Zalaapátiban még győzelemmel kezdtek, de ezt követően a 2. és a 17. forduló között sorozatban 16 bajnoki mérkőzésen nem tudtak győzni. Vesszőfutásuk augusztus 24-én, a Várvölgyön elszenvedett 1–0-ás vereséggel indult és bár kétszer sikerült azért pontot szerezniük, a győzelemre egészen március 14-ig kellett várniuk, amikor a Nagykapornak elleni 3–2-es sikernek köszönhetően végül három pontnak örülhettek a csapatnál. A másik kieső, a Zalaapáti kilences sorozata ebben az összevetésben „csak” az ötödik, megelőzi őket a Botfa egy tizenkettes, valamint a Police-Ola és a Keszthely egy tízes szériával.

Vendégként szintén a vasboldogasszonyiak eredménysora a legrosszabb, először a második fordulóban Várvölgyön kaptak ki, majd a negatív sorozat a bajnokság végéig folytatódott, látogatóként tizennégy mérkőzés siker nélkül... Természetesen nem ez a leggyengébb teljesítmény a másodosztály történelmében, tavaly az Egervár egyszer sem tudott idegenben győzni. Otthon szintén a Vasboldogasszony nyolcas nyeretlenségi sorozata a leghosszabb, de ugyanezt a szériát produkálták a keszthelyiek is.

Vereségsorozat

A legjobban ebben az összevetésben a Páterdomb és a Zalaszentgyörgy szerepelt, hiszen csak ez a két csapat mondhatja el magáról azt, hogy az egész szezonban nem volt két olyan egymást követő mérkőzés, amelyen vereséget szenvedtek volna. A negatív oldalon itt is a Vasboldog-asszony áll sorozatban 12 vereséggel, őket héttel a Police-Ola és hattal a Várvölgy követi.

Gólszerzés

A türjeiek büszkék lehetnek arra, hogy tizenhat egymást követő bajnokin betaláltak a kapuba, ez a legjobb mutató ebben az összevetésben. Az aranyérmes egyébként csak a 14. fordulóban, a Páterdomb elleni 0–2 alkalmával nem tudott gólt szerezni a bajnokságban. A Türje a Bödét, a Zalaszentgyörgyöt és a Zalaszentivánt előzi meg, akik egyaránt 14-14 mérkőzéses sorozatot tudhatnak magukénak.

A Gyenesdiás Kinizsi együttesének tizennégy egymást követő hazai mérkőzésén sikerült megzörgetnie az ellenfél hálóját legalább egyszer, csupán a bajnokság 2. fordulójában nem tudták feltörni a vendégek védelmét, de onnantól fogva nem volt megállás.

Vendégként a Türje egyedüli csapatként mondhatja el magáról, hogy mind a 15 mérkőzésén betalált, míg a Böde és a Zalaszentiván tizennégyes, az Andráshida II pedig tizenhármas sorozatot produkált. Ellenpélda a Police-Ola, amely négymeccses góltalan szériát hozott össze (helyszíntől függetlenül), valamint a Vasboldogasszony, akik öt idegenbeli találkozójukon nem tudtak a hálóba találni, a Várvölgy, a Nagykapornak, a Zalaszentgyörgy, az Andráshida II és a Gyenesdiás ellen sem sikerült a gólszerzés a csapatnak.

A Böde és a Zalaszentgyörgy együttese is tizennégy mérkőzéses veretlenségi sorozatot hozott össze a 2014-2015-ös bajnokságban. Képünkön a bödei Beledi Balázs (kékben) mellett viszi el a labdát Kalamár Norbert a két csapat 30. fordulóban rendezett találkozóján. Fotó: Archív/Pezzetta Umberto

Kapott gólok

Ebben a tekintetben a két kieső csapat sorozata volt a leghosszabb a szezonban. Sem a Vasboldogasszonynak, sem a Zalaapátinak nem sikerült egyetlen alkalommal sem megúsznia kapott gól nélkül a bajnokságban, ami összesen 30 találkozót jelent. A Botfa idegenben szerepelt hasonlóan, mind a 15 mérkőzésen bevette az aktuális ellenfél a botfaiak kapuját.

A pozitív példa a Böde együttese, öt egymást követő meccsén maradt érintetlen a kapujuk, összességében pedig 555 percen keresztül nem kapott gólt az ezüstérmes.

Tabellamustra

Pályaválasztóként a Böde szerezte a legtöbb pontot, 11 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel 36 pontot gyűjtöttek be hazai pályán és mindössze nyolc gólt kaptak, amivel magasan kiemelkednek a mezőnyből. Ebben a rangsorban a második helyen az Alsópáhok végzett 34 ponttal, míg a bajnok csak a harmadik, 33 egységet begyűjtve.

A Türje többek közt annak is köszönheti a bajnoki címet, hogy tavasszal a Zalaszentgyörgy elleni döntetlent leszámítva az összes mérkőzésükön begyűjtötték a három pontot, valamint a teljes szezont nézve idegenbeli 13 győzelem mellett csupán két alkalommal szenvedtek vereséget. A türjeiekhez hasonlóan az újonc Andráshida II is nagyot lépett előre az őszhöz képest, hiszen a kilencedik helyen vonultak téli pihenőre, a tavaszi tabellát nézve pedig az ötödik pozíciót foglalják el. Két helyet rontott a Páterdomb, akik sokáig versenyben voltak a bajnoki címért, míg hárommal csúszott vissza az Alsópáhok és a Nagykapornak csapata.

A Türje a Páterdomb (sárgában) elleni sikerrel szerezte meg tizenharmadik idegenbeli győzelmét. Fotó: Archív/Katona Tibor

Bocfölde SE - MKB Budapest szezonzáró barátságos focimeccs. Fotó: Tompos Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!