Sport

2015.03.02. 19:05

Ismét Mező Ferencre emlékeznek

Nagykanizsa - Idén ismét Mező-emlékév következik, hiszen 130 esztendeje született dr. Mező Ferenc, az 1928-as amszterdami olimpiai játékok művészeti versenyein bajnoki címet szerzett gondolkodó.

Az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület részéről Kis János elnök elmondta, az egyetlen zalai születésű olimpiai bajnokra emlékezvén március 6-7-én többek között a 35. és 36. sporttörténeti konferenciára is sort kerítenek a szervezők Gelsén és Pölöskefőn. Az előttük álló eseményekről tartottak tájékoztatót, és részletesen is beszámoltak arról, mi várható ezen eseményeken.

Orbán Károly, Pölöskefő polgármestere szerint dr. Mező Ferenc személye a mának is hordoz üzenetet, a településen büszkék rá, hogy az olimpiai bajnok a falu szülötte. Az emlékév alkalmából fából készült mellszobrát, Dienes Gyula alkotását avatják szülőháza előtt március 7-én, szombaton délután. Ezt követi a már szokásosnak tekinthető sportkonferencia sorozat újabb felvonása a pölöskefői faluházban. Ezt egyébként március 6-án, pénteken már felvezeti az előző napi értekezés, amire viszont Gelsén kerül sor.

Balról Gregor József, középen Kis János, mellette Orbán Károly, akik reményei szerint tartalmas programokkal szolgálnak majd  Fotó: a szerző

A helyi általános iskolai összejövetellel kapcsolatban Gregor József, a Gelse SE elnöke hangsúlyozta, nagy örömmel látnak vendégül olyan sportolókat, mint például a kenus olimpiai bajnok Foltán Lászlót, hiszen meghívottakból sem lesz hiány.

A két napos sorozat részeként egyben bemutatják Kis János szerző tizenhetedik könyvét, a Zalai Sporthistória címmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!