Sport

2015.01.31. 21:11

Futsal-diákolimpia: vasárnap fél tízkor a 8 között folytatja a Deák SZKI

Húsz csapat (Budapest, illetve a megyék bajnokai) részvételével országos futsal diákolimpiai döntő zajlik a megyeszékhelyen. Szombaton a csoportküzdelmek zajlottak le, és a zalai résztvevő, a Deák-Széchenyi SZKI sikerrel vette ezt az akadályt.

Varga Andor

A csapatokat négy csoportba sorolták, melyek szombaton két helyszínen, a Kölcsey gimnáziumban, illetve a városi sportcsarnokban vetélkedtek, hogy a legjobb kettő-kettő bejusson a vasárnap reggeli negyeddöntőkbe.

A zalai résztvevő a sportcsarnokban, a C-jelű csoportban kezdte meg a küzdelmeket, méghozzá igen jól, hiszen a Salgótarján ellen 9:1-es siker jelentette a nyitányt. Aztán jött egy 0:2 a Székesfehérvár ellen, majd 1:1-es játékidő után büntetőkkel 3:2-es siker a Miskolc ellenében. (A futsal-diákolimpián a csoportmeccsek során sincs döntetlen, büntetők után hirdetnek győztes, amely 2, a vesztes pedig 1 pontot kap.)

A csoportban a zalaiak zárásként 5:2-re verték a Baját, és ez azt jelentette, hogy a hibátlanul (17:2-es gólkülönbség) első Fehérvár mögött a második továbbjutó hely lett az övék. Érdekesség, hogy a csoportban a harmadik helyen a Miskolc zárt, melyet azzal az egy szem büntetővel győztek le a deákosok – avagy a vetélkedés igazán izgalmasan alakult.

Az izgalmak mellett a küzdelmek férfiasak is voltak – és nyilván azok lesznek vasárnap is. Az V–VI. korcsoportos (1995–1999-ben születettek) futsal-diákolimpián igazolt labdarúgók is játszhatnak, a legtöbb csapat különféle neves klubok és akadémiák szerelésében feszített, és a Deák csapatának is vannak tagjai, akik a hét első részét Sopronban, a ZTE FC edzőtáborában töltötték.

A vasárnapi negyeddöntők programja a városi sportcsarnokban: Vác–Gyögyös (8 óra), Jászberény–Kaposvár (8.30), Székesfehérvár–Debrecen (9), Pécs–Zalaegerszeg (9.30).

Az egerszegieknek nem lesz könnyű dolguk, a Pécs a mezőny egyik legjobbja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!