Sport

2014.12.22. 15:20

A tavaly ezüstérmes Andráshida nyerte a Karácsony Kupát

Ismét nagy sikerrel rendezték meg a Városi Sportcsarnokban a Karácsony Vándor Kupa utánpótlás teremlabdarúgó-tornát, melyen élvonalbeli labdarúgók is vezettek mérkőzéseket a srácoknak.

Kerkai Attila

A jó pár évvel ezelőtt indult kezdeményezésről korábban is írtunk, és karácsony közeledtével minden alkalommal beszámolhattunk a tornáról. Ami cseppet sem nyűg, sőt, mondhatni, hálás téma. Már csak annak okán is, hogy Ambrus Zoltán ötletgazda és főszervező éppen a gyerekek fejlődésének követését tartotta szem előtt, amikor kitalálta, hogy ez az erőpróba ne csak egy évenként ismétlődő torna legyen, hanem egy négyéves ciklust öleljen fel. Elvégre ez idő alatt minden résztvevő csapat és ifjú futballista azonos ellenfelekkel szemben mérheti le, hogy mennyit fejlődött.

A most futó „szériában” a 2001. után született labdarúgó palánták szerepelnek, és ez volt a korosztály számára a harmadik év, jövőre pedig már eredmény hirdetnek majd a ciklus zárásaként.

Amikor megérkeztünk a sportcsarnokba, a ZTE FC korábbi futballistáiba botlottunk. Vlaszák Géza ma is a ZTE FC kapusedzője, Józsi György a Dunaújváros játékosa, Balázs Zsolt pedig a Kecskemét labdarúgója, akiknek nem jelentett fáradtságot, hogy kilátogassanak a kupára, sőt, hogy mérkőzést is vezessenek ott.

– Én gyakorlatilag minden évben kijövök és segítek Ambrus Zoltánnak, ha megkér rá, és most is meccset vezettem – mondta el hármójuk közül Balázs Zsolt. – Karácsony előtt ez egy remek hangulatú és színvonalú torna a srácoknak, akik élvezik a játékot és ez a lényeg. Az is szimpatikus, hogy a megye minden pontjáról érkeztek csapatok és nem csak a nagy kluboktól, hanem a kisebbektől is. Így például a Türje csapatát is láttuk, amely ráadásul nagyon ügyesen játszott.

Ahogy persze a többiek is – amit a torna fővédnöki tisztét ma is betöltő dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg korábbi polgármestere és a térség országgyűlési képviselője is megállapíthatott.

– Rendkívül fontosnak tartom a gyereksportot, amire ez a torna is ráirányítja a figyelmet, és nagyon szimpatikus ez a kezdeményezés. Örömmel vállalom most is a fővédnöki teendőket és öröm látni, hogy az úgynevezett kiscsapatoknál is vannak ügyes gyerekek – mondta el érdeklődésünkre dr. Gyimesi Endre meccsnézés közben.

A parketten pedig tényleg izgalmas és kiváló hangulatú meccsek zajlottak és láthattunk egy-egy kiemelkedő egyéni teljesítményt is. Mindezt pedig nem csupán az udvariasság mondatja velünk. Egy korábban a magyar futballban is elterjedt és népszerű mondás igazsága köszönt vissza a pályán: a vidék kimeríthetetlen kincsesbánya.

– A mai futballban talán az emberi oldalt nem tekintik annyira fontosnak, mint kellene, én ezért is örülök annak, hogy például azok a ma már élvonalbeli futballisták, akik a kezdeteknél is eljöttek erre a tornára, rendre visszatérnek – jegyezte meg Ambrus Zoltán főszervező. – A tavalyi tornához képest pedig jelentős az átrendeződés, hiszen a Türje például most már a bronzmérkőzésért játszhatott, nagyot fejlődött tavalyhoz képest, az Andráshida pedig az egy évvel ezelőtti ezüstérme után most az aranyat viheti haza. Köszönöm mindazoknak, akik támogatták ezt a viadalt, de azt is meg kell jegyezni, hogy egyre nehezebb ma már lelkes támogatókat magunk mellé állítani.

Az Andráshida (sárgában) nyerte meg a kupát, a Türje (fehérben) kellemes meglepetést okozott (Fotó: Katona Tibor)

A végeredmény: 1. Andráshida, 2. FC keszthely, 3. Nagyknizsa, 4. Türje, 5. Police-Ola, 6. Teskánd, 7. Letenye, 8. Zala vegyes.

Különdíjak. Gólkirály: Tóth Gábor (Nagykanizsa). Legjobb kapus: Horváth Ákos (Andráshida). Legjobb mezőnyjátékos: Molnár András (Andráshida). A büntetőrúgó verseny győztese: Koloszár richárd (Keszthely).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!