Sport

2013.08.02. 22:00

Vasemberek között három keszthelyi érem

A Nagyatádon rendezett 24. ExtremeMan hosszútávú triatlon országos bajnokságon két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a keszthelyi versenyzők.

Kerkai Attila

A legjobb abszolút helyezést a nőknél indult Vándor Nóra érte el, aki első alkalommal vett részt ezen az embert próbáló viadalon. Az Ironman-táv ugyanis 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km futásból áll, s ehhez párosult most a rekordhőség is. Nem csoda, hogy az 567 egyéni indulóból 483 versenyző ért csak célba. Visszatérve tehát Vándor Nórához, 12 óra 43 perc alatt teljesítette a távot, amivel az abszolút női mezőnyben a hatodik helyen végzett, míg korosztályában (35-39 évesek) a második helyen hirdették ki.

Vándor Nóra verseny közben, amint éppen egy frissítőhöz ér (Fotó: Imrei György)

A Balaton-partjáról Zömbik László - aki immár hetedszer ért célba Nagyatádon - szintén ezüstérmet vehetett át a férfi 50-55 éves kategóriában, ideje 12 óra 39 perc. Tóth Gábor tavalyi kiváló eredményén is javított, így mostani időeredménye 10 óra 35 perc, amivel a 45-50 év közöttiek mezőnyében a harmadik lett. A kanizsai Vránics László is ott volt a mezőnyben, ő is jól teljesített, hiszen a 40-44 évesek mezőnyében az ötödik helyen végzett.

A váltók versenyében 11:39:52-es időt ért el a keszthelyi Spinaek csapata, melyben Csótár Ágnes úszott, dr. Budai Péterné kerékpározott, és Vitos Krisztina futotta a maratont. Vándor Nóra mellett még egy zalai sportoló indult először és ért célba ezen az extrém viadalon Arany Máté személyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!