Sport

2013.08.08. 22:00

A Letenye SE-nél tudták: egyszer visszajutnak a megyei élvonalba

Letenye - A labdarúgó megyei bajnokság II. osztályának Déli-csoportjában a Letenye SE győzött, és ezzel sokévnyi vágy teljesült: a klub visszajutottak az I. osztályba.

Kerkai Attila

A csapat kispadján a nyáron változás történt: Takács Árpád munkahelyi elfoglaltságok miatt átadta helyét a korábban a Lenti TE-t irányító Hermán Istvánnak.

A Letenye SE hagyományai vitathatatlanok, szerepelt a csapat az NB III-ban is, de aztán törés következett, és az elmúlt években a megyei II. osztályban indult a gárda. Ám a visszajutást a megyei élvonalba Váradi László klubelnök szerint nem véletlen.

– A Letenyének nem a II. osztályban van a helye – szögezle le beszélgetésünk elején. – Amikor 2011-ben vállaltam az elnökséget, az volt a cél, hogy mindig lépjünk előre egy kicsit. Először az első hatba, majd a három közé. Sikerült igazolnunk is, így az látszott, hogy dobogóesélyes a csapatunk. Kifejezetten posztokra igazoltunk és olyanokat, akik valamilyen szinten kötődnek is a csapathoz. Szerencsére a saját utánpótlásból is meríthetünk, hiszen U19-es csapatunk zsinórban kétszer megnyerte a bajnokságot. Egység alakult ki, ami nagyban segítette az eredményességünket is.

A télen Takács Árpád edző külföldi munkát vállalt, ez Váradi László szerint itthon kettőzött figyelmet követelt. Az edző a hét végi mérkőzésekre hazajött, de tudni lehetett, hogy váltani fognak a nyáron. Így is történt.

– Úgy éreztük, hogy a következő szezonnak nem vághatunk neki egy edzővel, aki csak a hétvégeken van a csapattal – indokolta a döntést az elnök. – Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő edzőt, de Hermán István személyében határozott szakember ül majd a csapat kispadján.

Takács Árpád sem lepődött meg a döntésen, sőt, segített megtalálni utódját, és a nyári igazolásokba is közreműködött.

– A megyei első osztályban már nehéz lett volna úgy csinálni a dolgokat, hogy az edző hét közben nem találkozik a csapattal – ezt már a bajnokcsapat szakvezetője, Takács Árpád nyilatkozta. – Februárban menten külföldre dolgozni, onnantól Szabó Ferenc utánpótlás-edző vezényelte a hétközi tréningeket, de nagyon sokat segített Soós Ferenc technikai vezetőnk is.

Természetesen az edzőt megkérdeztük, ő miben látja sikereik titkát. Takács Árpád egy kicsit távolabbról kezdte válaszát:

– Négy éve kezdtem edzősködni, éppen akkor, amikor majdnem megszűnt Letenyén a csapat és a futball is – mondta. – Onnan kellett építkeznünk és két éve adtunk magunknak két-három évet, hogy visszajussunk az I. osztályba. a dobogót céloztuk meg, de én bíztam benne és mások is, hogy akár nyerhetünk is. Szerencsére jól igazoltunk, hiszen a Napredtől érkezett Kőrösi Miklós, aki végül gólkirály lett, sokat „tett be" a közösbe. De ezen felül a jó közösségi szellem is a javunkra vált, és Váradi László elnök munkája is sokat jelentett. Szerintem megérdemelten lettünk bajnokok.

Cél a bentmaradás. Mi más?

S mi lehet a célja a Letenyének? Váradi László szerint a biztos bent maradás, de ő akár a 8-11. helyezést is megcélozhatónak tartaná. Azt persze hozzátette: igazából a bajnokság felénél lehet majd csak látni, hogy valóban milyen ereje van a csapatnak. Klubszinten egyértelműen az utánpótlás fejlesztését tartja fontosnak és azt is, hogy képzett edzők foglalkozzanak a fiatalokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!