Sport

2013.04.12. 17:15

Sári Nándor hivatalosan is bemutatkozott

A Kanizsa Kajak-Kenu Klub szakmai stábja olimpiai bajnokokat felkészítő mesteredzővel bővült - mutatta be a március elejétől a kanizsaiakhoz tartozó Sári Nándort Varga Péter elnök az egyesület sajtótájékoztatóján.

Kerkai Attila

A tréneri tevékenységét a velencei vízi sportosoknál kezdő szakember főképp a kajakosok férfi szakág vonalán dolgozott egészen a 2000-es évek végéig, akkor viszont csatlakozott hozzá például a 2008-as pekingi olimpiára készülő, ott Janicsa Natasával K2 500 méteren olimpiai bajnok Kovács Katalin is. Ismert eredményeinek taglalásán túl azonban meg is nyílt a tréner, aki nem csupán szakmai alapokon érvelt.

- Tulajdonképpen idővel az ember keze alól kifogytak a versenyzők, s legyünk őszinték, talán én is belefáradtam, belefásultam a munkába, amikor tavaly szünet kezdődött edzői pályafutásomban - így Sári Nándor. Talán kellett neki is az a néhány hónapos feltöltődés, mely után újult erővel láthat munkához - Nagykanizsán. A város közelében majd tíz esztendeje van egy kis birtoka is, ráadásul a dél-zalai kajakosoknál edzősködő Varga Gábornak trénere is volt a Csepel SC-nél.

Sári Nándor a sajtótájékoztatón: hosszú távon számolnak vele (Fotó: Szakony Attila)

Itteni közös munkájuk úgy oszlik meg a jövőben, hogy a kanizsai edző marad a klubnál már igazolt ifjú versenyzők mellett, míg Sári Nándor a mostantól toborozandó fiatalok mellett dolgozik, s ez hosszú éves távlatokban sejteti a közös munkát. Itt azonban nem állhat meg a "tudomány", hiszen az egyesületnél szeretnék a sportág feltételeit "drasztikusan" javítani, ehhez pedig remélhetőleg a szövetség segítségét is mind jobban kiaknázhatják. Vissza azonban a kevésbé fodrozódó (nem az anyagiakat taglaló) vizekre: a szakmai stáb máris azon fáradozik, hogy szeptemberben egy komoly pénzdíjas sprintversennyel csábítsák a honi legjobbakat a kanizsai Csónakázó-tóhoz. Mindez persze a szurkolók felé a látványosságot szolgálná, a sport alaptézise szerint legalább olyan fontos a műhelymunka, mely ugyan nem oly' látványos, de mindenhez az alapot adja - Nagykanizsán immár Sári Nándorral.

 

 

 


Sári Nándor 1980 óta foglalkozik edzőként kajakosokkal, 1990-től felnőtt sportolók mellett dolgozik, s hatékonyságára finoman fogalmazva sem lehet panasz: olimpiai, világ-, és Európa-bajnokok sorát edzette hosszú évek során. Kérdésünkre, hogy ki volt a keze alatt kajakozók közül a legnagyobb csibész, így válaszolt: "Storcz Botond. De nem csibésznek nevezném, talán úgy fogalmaznék, ő nem ismerte az úgymond egyéni edzés fogalmát... Azokat rendszeresen mulasztotta. Ugyanakkor roppant korrekt volt, emberileg maximálisan becsülöm." Természetesen a rigyáci Imre-hegyi termésről is érdeklődtünk, ami némi derültséget keltett, de értette a mesteredző a felvetést: "Itt is lakom már Kanizsán" - utalt arra , hogy nem csupán "távkapcsolatban" gondolkodik a kanizsai klub és a mesteredző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!