Sport

2013.01.11. 19:06

Nincs vita a kapussal

A hét elején beharangozott találkozó megtörtént, aminek eredménye pozitív előjelű: a ZTE FC és kapusa, Safet Jahic között nincs feszültség, közösen képzelik el a jövőt. Mostantól pedig próbajátékosok is érkeznek az NB II-es labdarúgócsapathoz.

Kerkai Attila

Egy, a holtszezonban megjelent szerbiai újságcikk miatt   kérdések vártak megválaszolásra, de pénteken a "legszélesebb" körben tisztázták ezeket. Nagy Ferenc, a ZTE FC elnöke, a csapat kapusa, Safet Jahic, és a játékos menedzsere is asztalhoz ült. S kiderült, senki sem jelentette fel a FIFA-nál a zalaiakat.

- Megbeszéltük a történteket, Jahic ismét megerősítette, hogy nem jelentette fel a klubot, s nem tudja, ki találta ki azt - számolt be találkozójukról Nagy Ferenc, a ZTE FC elnöke. - A kapus menedzsere is jelen volt, ami fontos, hiszen vele szemben valóban van   elmaradásunk, de vele is megállapodtunk ez ügyben. Teljesen normális hangnemben zajlott a beszélgetésünk,  és  minden felmerülő kérdést tisztáztunk. Jahic itt van, a csapattal edz  és a 2015-ig élő szerződését szeretné kitölteni. Illetve, ha olyan ajánlatot kapna ő vagy a klub, akkor értelemszerűen szóba kerülhet a klubváltás. Mi úgy látjuk, hogy a nézeteltérést  a kapus nyári, meghiúsult eligazolása okozta, amikor elviekben megegyeztünk az angol Queens Park Rangers-szel, de három heti próbajáték után közölték, hogy mégsem igazolják le a játékosunkat. 

A ZTE FC elnökét viszont lehetséges változásokról is kérdeztük. Illetve arról is: mi lesz Tóth Péter sorsa, aki továbbra sem látogatja a csapat edzéseit.

 

A felkészülés zajlik és a jövő héttől még többen látogathatják a ZTE FC edzéseit, hiszen próbajátékosok is érkezhetnek a csapathoz (Fotó: Pezzetta Umberto)



- Jelenleg is   itt van két fiatal labdarúgó,  Gubicza Gábor a Győr, és Babos Barna a Videoton második együttesétől -  tájékoztatott bennünket az elnök. - A jövő héten újabb próbázók érkezhetnek, magyarok és külföldiek egyaránt, mert feltett szándékunk, hogy a középpályán és a támadósorban is erősödjünk. Budovinszky Krisztiánnal a hét elején is egyeztetünk, hiszen nem vele képzeljük el a jövőt, illetve a horvát Ante Milasra sem tart igényt a szakmai stáb.  Tóth Péterről csak annyit tudunk, hogy jelezte: nem tud bekapcsolódni a felkészülés első napjaiba, ugyanis külföldön van, de távolléte már igazolatlan. Ha nem tud olyan igazolást hozni, ami indokolná  a késését,  érvényesítjük vele szemben a jogainkat. Mert a  futballban - mint köztudott - nem létezik a távoktatás... 

Ami a csapat felkészülését illeti, Preisinger Sándor vezetőedző elmondta, hogy Darko Pavicevic már megérkezett, és egyelőre külön edz, méghozzá Safet Jahic-csal. Elvégre december elején  mint arról korábban már beszámoltunk  mindketten kisebb, úgynevezett "tisztító-jellegű"  térdműtéten estek át. 

- Minden rendben van velük, de nem akartam egyből belevinni őket a  közös edzésekbe. Egy-két napot erősítéssel töltenek, hogy a jövő héttől ők is teljes értékű munkát végezzenek  jegyezte meg velük kapcsolatban a szakvezető.

Pénteken még volt egy hiányzó, ugyanis a brazil Frizoni mégsem tudott csütörtökig megérkezni, de a mai tréningre már őt is várják.

 

 

A HÉVÍZ ÉS A ZTE FC KÜLÖN JÁTSZIK


A ZTE FC felkészülési programjában máris van egy változás, amely a Hévíz  csapatának eredeti menetrendjét is érinti.  A  két csapat jövő szombatra tervezett   egymás elleni  találkozója úgy módosul, hogy a ZTE FC idehaza a horvát III. ligás NK Polet csapatával találkozik, míg a Hévíz a ZTE helyett a Kozármislenyt fogadja. A hévíziek az eredeti, 17 órára kiírt  időponttól már nem tudtak eltérni, míg az egerszegiek ezen a napon szeretnék játékosaiakat korábban hazaengedni,   így 13 órától játszanak. 




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!