Sport

2012.09.16. 07:21

Kanizsa KK DKG East - Senki a füle botját sem mozdította

Amikor a tavalyi NB I B-s férfi kosárlabdaszezon végén a Kanizsa KK DKG East csapatánál bejelentették, hogy az önkormányzati támogatás jelentős visszaesése miatt súlyos anyagi gondokkal küzdenek, a szurkolók még reménykedtek, hogy ez csak az ilyenkor szokásos taktikai húzás.

Benedek Bálint

Aztán teltek a hetek, majd a hónapok, az elnökség hallgatásba burkolózott, talán várták a csodatevőt, aki jelentős pénzt pumpál az együttesbe. Itt persze nem aprópénzről volt szó, hanem több tíz millió forintról, ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy valóban nagy a baj. Eközben a bizonytalan helyzet miatt augusztus 1-jétől a gépgyáriak edzője, Kovács Nándor a rivális Veszprém kispadjára ült. A kanizsai együttes körül továbbra is csend honolt, az ígéretek arról szóltak, hogy az utolsó utáni pillanatig kitartanak, hisz a befektető bármelyik percben betoppanhat. A másodosztályban javában folyt a felkészülés, sőt hivatalosan lezárult a nevezési határidő is, ám a vezetőség még mindig hallgatott. A játékosok viszont átláttak a szitán és aki csak tehette, elhagyta a Kanizsa KK rogyadozó várát. Ezt követően kiderült, a délzalaiak valóban összeroppantak, hisz a felnőtt együttessel nem tudták vállalni az NB I B-s szereplést. Ám, ami még ennél sokkolóbb volt, hogy ezenkívül más bajnokságba be sem adták a nevezést. Az NB II-es pontvadászatot nyilván sportszerűségből a másik kanizsai alakulat jelenléte miatt hagyták ki. Ami ebben az egész történetben a legfurcsább, hogy országosan a másodosztály élcsapatai közé tartozó kanizsai csapat összedőlése ellen senki a füle botját sem mozdította. Sőt, végignézték, hogy a város kétségtelenül legtöbb szurkolóját vonzó felnőtt kosárlabda-együttese a darabjaira hullik szét. Nyilván a kellemetlen sztoriban az érintettek mossák kezeiket. A város vezetése és a klub irányítói a nehéz anyagi helyzetre hivatkozva megvonják a vállukat, s számukra itt véget is ért az ügy. Az a több száz szurkoló idővel úgyis megnyugszik, hogy nem biztathatja a gépgyári legényeket, de a kanizsaiak már az idők folyamán hozzászokhattak ezekhez a változásokhoz. Szépen elfelejtették az élvonalbeli labdarúgócsapatot, a női kézilabdázókat, NB I-es baseballmeccsekre sem kell már járni, az amerikai foci is megszűnt, sőt egy ideje már az NTE-csarnok lelátóiról sem lehet drukkolni a férfi kézilabdázókért. Elképzelhető, hogy sokak elfelejtették már a fent említett sportágakat, de a szurkolótábor másik részének kifejezetten hiányzik a kanizsai sportélet sokszínűsége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!