Sport

2012.05.04. 06:55

Tizenkét hét Londonig: Kálovics Anikó negyedik olimpiájára készül

Zalaegerszeg - A Zalaszám-ZAC kiválósága, Kálovics Anikó szorgalmasan készül a londoni olimpiára. Az atléta jelenleg éppen pihen, de két hét múlva már újra teljes intenzitással edz.

Bóbics László

- Számolja már a napokat?

- Természetesen. Tudom, hogy a lazítás után még 12 hetem lesz felkészülni a világ legnagyobb sporteseményére. Az anyagi feltételek a szponzoromnak hála biztosítottak, így lesz alkalmam három hétre St. Moritzba, magaslati edzőtáborba is utazni. Itt nemcsak a ritkább levegőhöz tudok alkalmazkodni, de ráadásul tökéletes körülmények között, a világ legjobb atlétáival együtt tréningezhetek.

- Versenyen már nem is indul az ötkarikás játékokig?

- Az edzések monotóniáját kisebb versenyek szakítják meg. A naptár még nem teljes, de szinte biztos, hogy a 10 kilométeres utcai futáson Manchesterben, illetve az indiai Bangaloreben rajthoz állok. De szóba került egy berni, ötkilométeres vereny is.

- Mikor fut Londonban?

- Az olimpia maratoni számát augusztus 5-én rendezik. Magyar idő szerint délben lesz a rajt, ami még az esős angliai időjárásban is nagy meleget feltételez. Nem akarok sokkal előbb kiutazni, a klíma hasonló és csak egy óra az időeltolódás is. A rajt és a cél a Buckingham palota előtt lesz, a kettő között pedig három kört kell teljesítenünk London utcáin. A verseny nagy része ingyenesen nézhető, ami az olimpiai jegyárakat figyelembe véve nem elhanyagolható szempont. Sok minden ismerős lesz, mert a jelenlegi szervezőgárda rendezte a tavaszi londoni maratont is, ahol volt szerencsém irammenőként részt venni. A pálya nagy részén futottam már, részt vettem tízkilométeres versenyen, mely érintette az olimpiai útvonalat. Az olimpiai érzés sem lesz ismeretlen számomra, hiszen ez már a negyedik lesz, és második alkalommal egerszegi klubom színeiben. Az eddigi olimpiákhoz képest újdonság lesz számomra, hogy a szokásos, monoton 25 stadionkör helyett az utcákon és Temze partján is futunk.


SPORTSZERŰ ÉLET, SZAKMAI ALÁZAT
Dr. Szász Péter, Kálovics Anikó egyéni főszponzora: – Anikóval és edzőjével hat éve gyümölcsöző, korrekt kapcsolatban vagyunk. Ez idő alatt a világ szinte minden pontján „megszellőztették” a Zalaszám és Zalaegerszeg nevét. Sportszerű életmód, szakmai alázat jellemzi, nem véletlenül készül a negyedik olimpiájára... Szakály István, a ZAC klubigazgatója: – Anikót sportolói pályafutása igazi példaképpé emelte. Klubunk büszke arra, hogy Zalaegerszeget ismét képviselhetjük olimpián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!