Sport

2012.03.23. 07:09

Célkeresztben London: Illés Fanni idén mindent feltesz a paralimpiai részvételre

Zalaegerszeg - Az eredményekből kiindulva jó úton halad Illés Fanni paraúszó felkészülése, hiszen a most lezajlott országos bajnokságon hét számban is aranyérmet szerzett. Az EuropTec-Zalavíz ZÚK paralimpikonjának célja természetesen a londoni részvétel.

Kerkai Attila

Illés Fanni a legutóbbi, pekingi paralimpián 16 évesen, a magyar csapat legfiatalabb tagjaként úszott döntőt, és a 100 méteres mellúszásban a 8. helyen zárt. Azóta eltelt négy év, és az úszó mindent feltett arra, hogy Londonban is ott legyen, az augusztus 29. és szeptember 9. közt megrendezendő 2012-es nyári paralimpiai játékokon. Zalaegerszegen Horváth Csaba edző irányításával készül, és az egyik délutáni edzés előtt jó kiindulópontot adnak beszélgetésünkhöz az ob-n szerzett aranyak. Vajon Fanni mennyire elégedett velük?

- Szerintem nem rossz a termés, sőt, az időeredmények is jók. Igaz, kicsit még jobbat terveztem, de ez is elmegy - említi, majd Horváth Csaba teszi hozzá: január elejétől készülnek célirányosan a londoni játékokra, s közben a magyar válogatottal februárban Kuvaitban, remek körülmények között edzhettek 16 napot.


- Két héttel az ob előtt begyulladt Fanni válla, ami az időeredményeket tekintve persze számított - mondta az edző. - Április elején viszont Sheffieldbe utazunk egy nemzetközi bajnokságra, s ott már olyanok is indulnak, akik szintén Londonra készülnek. Az utóbbi tíz esztendőben óriásit fejlődött a parasport, a fogyatékkal élő sportolók egyre komolyabb munkát végeznek. A mi esetünkben például ez napi kétszer két óra úszás, plusz erősítést jelent.

A hivatalos indulói létszám az úszóknál még csak kettő, ám Fanni és az edzője sem tudja elképzelni, hogy ne legyenek ott Londonban. Az egerszegi sportolónak öt számban van A-szintje, ráadásul a világranglista első tíz helyezettje automatikusan indulhat a játékokon - Fanni pedig például 100 méter mellen jelenleg negyedik legjobb a bolygón. De semmit nem szabad elkiabálni, míg le nem zajlott a május végi kvótazárás.

- Sokkal keményebben edzek, mint korábban, és jobban odafigyelek - mondja elszántan Fanni, akit időközben felvettek az egyetemre, de halasztott, mert idén mindent az úszásnak rendel alá.

Azt kérdezzük tőle, van-e titkos terve Londonra, de csak annyit árul el, hogy van, de a részleteket egyelőre titokban tartja. Annyi bizonyos, minél jobb helyezéseket akar elérni.

A felkészüléshez egyébként Reziben élő szüleitől kapja a legnagyobb segítséget, még akkor is, ha mindennapjait Zalaegerszegen tölti, ahol kollégiumban lakik.

- Az önkmormányzat is támogatja a felkészülésünket, az Egerszeg Taxi pedig egész évben vállalja Fanni utaztatását, a kollégium és az uszoda között - mondja Horváth Csaba. Fanni teszi hozzá: a taxisok nagyon jó fejek, mert bármikor bárhová elviszik, ha kéri.


AZ EB-BRONZRA A LEGBÜSZKÉBB
Megkérdeztük Illés Fannit, pályafutása eddigi részéből melyik eredményére a legbüszkébb. És érdekes módon nem a pekingi paralimpiai döntős helyezését említette. – Tavaly az Európa-bajnokságon szereztem bronzérmet a 100 méteres mellúszásban, ami akkor a világ harmadik legjobb eredményét takarta a mi kategóriánkban. Azért is kedves számomra ez az érem, mert előtte Eb-n és vb-n is voltam már negyedik és ötödik, de a dobogó még nem jött össze – indokolt a sportember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!