Sport

2011.08.20. 18:52

Ünnepi úszás Zala megye körül - Mányoki Attilának a meleg okozta a legfőbb problémát, de nem adhatta fel

A vége nagyon nehéz volt, de Mányoki Attila egerszegi hosszútávúszó teljesítette vállalását: a balatoni partszakaszon Zala megye határát nem egészen tíz óra alatt úszta körbe.

Kerkai Attila


A sportember nem először vállalt hasonlót, ugyanis 2008-ban hosszában szelte át a magyar tengert, mindeddig egyedüli emberként ezen a földkerekségen. Két héttel ezelőtt a Balti-tenger egyik szorosát is legyűrte egyedüli magyarként, szombaton pedig fél 9 tájban, Keszthelyről indulva vágott neki a nagyjából 35 kilométeres távnak. Mányoki Attilát rutinos csapat kísérte, hiszen a hajót iránytó dr. Bódis István, valamint az orvosi teendőket ellátó dr. Duska Péter, továbbá Palkovits Attila évek óta az állandó személyzetet jelentik „Lecsó” úszásainál. A mostani alakom egyben tisztelgés is volt Szent István napja, azaz államalapításunk ünnepe előtt és nehéz lenne mindössze néhány mondatban összefoglalni azt a fajta küzdelmet, melyet Mányoki Attila folytatott ezen a napon.

Egy rövid szakaszon testközelből mi is követhettük a hosszútávúszó útját, és kétség sem férhet hozzá, melyet mi magunk is tapasztaltunk: emberfeletti teljesítmény volt ez. Nem véletlen, hogy a sikeres próba végén a keszthelyi Phoenix kikötőben a zalai közélet vezetői várták Mányoki Attilát. Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármester, valamint Ruzsics Ferenc, Keszthely első embere is pezsgővel, valamint kupával köszöntötte a célba érkezőt. Mányoki Attila elképesztő teljesítménye után, lapunknak nyilatkozva elmondta: leginkább a meleg tette próbára.

- Az idei nyáron nem nagyon úsztam 20 fokosnál melegebb hőmérsékletű vízben, ma viszont ennél sokkal magasabb volt a Balaton hőmérséklete - nyilatkozta a célba érkezést követően nem sokkal. - Viszont egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy feladjam a küzdelmet, hiszen annyian szurkoltak nekem lélekben és a parton egyaránt, hogy nem foszthattam meg őket attól az örömtől, hogy együtt ünnepeljünk augusztus 20-án.

Ezek is érdekelhetik