Sport

2011.07.01. 14:48

Meglepetés Szekeres Dorinának!

Alaposan meglepődött Szekeres Dorina, az EuropTec-Zalavíz ZÚK magyar bajnok hátúszója! Egyrészt biztosított lesz számára az elutazásig az Universiadéra történő felkészülés, másrészt pénteken egy felkérést is kapott.

Kerkai Attila

Nemrég közöltünk hosszabb riportot Szekeres Dorinával, aki éppen egy hete védte meg bajnoki címét a 200 méteres hátúszásban. A ZÚK kiválósága nem panaszkodott, de őszintén elmondta: augusztus elején utazik az Universiadéra, azonban a felkészülés utolsó fázisa egybeesik az egerszegi fedett uszoda éves karbantartási munkálataival, így vízfelület nélkül marad.

Péntekre aztán sajtótájékoztatóra hívott össze Kugler László, az uszodát is működtető Egerszegi Sport és Turizmus Kft. vezetője a városi uszodába, s „kiparancsolta” a vízből az éppen edzését végző sportolót... Merthogy Szekeres Dorinához jött és egy meglepetést tartogatott számára!


– Először is gratulálni szeretnék az újabb bajnoki címhez,  s amikor olvastuk a Zalai Hírlap riportját, úgy éreztük, nekünk is lépnünk kell – kezdte mondandóját Kugler László. – Bár tudtuk, hogy Dorina az Universiadéra készül, de ennek a cikknek a hatására tudatosult bennünk is, hogy milyen gondot jelentene, ha valóban éppen az elutazás előtti héten kellene edzőtáborba mennie, hogy úszhasson. Éppen ezért átszerveztük az uszodai karbantartási munkálatokat, így azokat egy héttel később kezdjük, ezzel is segítve Dorina felkészülését. Ugyancsak szeretném bejelenteni azt is, hogy felkérjük Szekeres Dorinát, legyen az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. reklámarca, amely konkrét támogatást takar számára. Remélhetőleg ezzel is segítve, hogy valóra váljon az álma, vagyis az olimpiai részvétel.

Szekeres Dorina arcát fürkészve őszinte meglepetést véltünk felfedezni, amiben nem is tévedtünk.

– Nagyon szépen köszönöm, de erről az akcióról tényleg nem tudtam, csak annyit kértek, hogy legyek itt ma az uszodában – mondta széles mosollyal Dorina. – Abszolút meglepetés volt ez az egész, de könnyebbség is, hiszen óriási segítség számomra. Most mondjam azt, hogy ezért tényleg megérte kijönnöm a medencéből? Igen, ez így van! – nevette el magát és indult vissza tovább folytatni a munkát.

Kugler László annyit még hozzátett mindehhez: a részleteket majd megbeszélik Dorinával, hiszen előzőleg a pénteken bejelentett dolgokról nem egyeztettek, s egyúttal egy kérését is tolmácsolni szerette volna.

– Dorina Egerszegen nőtt fel, s magam is tudom, hogy nemcsak ő, de a családja is milyen nagy áldozatot hozott, hogy eljusson eddig, és most már az olimpiai részvétel lehetősége is valós esélyt jelent számára. Az értékeinkre pedig oda kell figyelni, mi támogatni fogjuk őt és remélem, hogy mások is csatlakoznak majd ehhez a kezdeményezésünkhöz – mondta Kugler László. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!