Sport

2010.01.13. 03:27

Régi baseballos probléma oldódott meg egy okos döntéssel

Nagykanizsa (bb) - Az európai baseball-szövetség két csoportra osztotta fel a nemzetközi interligába nevező közép-európai gárdákat. Az április közepén rajtoló bajnokságban az Ants három magyar és négy szlovák csapattal került össze.

Benedek Bálint

- Kiegyensúlyozott pontvadászat előtt állunk - fogalmazott Gondi Zoltán, az Ants csapatvezetője. - A változások a résztvevőket nagyobb fegyelemre sarkallhatják, hiszen ebben az idényben a várhatóan áprilisban kezdődő alapszakasznak legkésőbb június második hétvégéjéig be kell fejeződnie.

A dél-zalaiak csoportjában ott lesz a teljes magyar élmezőny, hiszen az Óbuda Brick Factory, a Szentendre Sleepwalkers és a kiesést az osztályozón elkerülő Jánossomorja Rascals is képviselteti magát. A kedvező beosztásnak köszönhetően a csapa-tok egymás közötti Interliga-meccseinek eredményei az NB I-es bajnokság alapszakaszába is beleszámítanak.

- Szlovák ellenfeleink nagy falatnak ígérkeznek, de célunk, hogy a rájátszásig így is eljussunk - folytatta Gondi Zoltán. - Ha ez megtörténne, akkor a másik, horvátok, szerbek és szlovákok alkotta csoport első négy helyezettjével találkoznánk.

Gondi Zoltán hozzátette: nem lesz egyszerű dolguk, hisz az alapszakaszban megint nélkülözniük kell egyik legjobbjukat, Daróczi Jánost. A fiatal dobó még tavaly kapott lehetőséget, hogy a német Bundesliga II-ben is kipróbálja a tudását. Daróczi gárdája, a Neuenburg remekelt, s 2010-ben már a Bundesliga I-ben folytatja, ám a kanizsai fiú jó teljesítményére nem csak ott számítanak.

- Elengedtük, de visszavárjuk - tette hozzá a csapatvezető. - A csapat egy pillanatra sem állt le a felkészüléssel, a télen teremben edzettünk. A 18 fős keretünk egyáltalán nem változott, s továbbra is Darabos Gábor edző vezeti a kizárólag saját nevelésű játékosokból álló gárdát.Daróczi János már a Bundesliga I-ben bizonyíthat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!