Sport

2008.04.16. 02:29

Bronzérem az idősebbek bajnokságán is

Nagykanizsa (bb) - Az NTE 1866 MÁV judo szakosztályának versenyzője, az 57 kg-os Mihovics Szabina nem koncentrált eléggé, így bronzérmet szerzett a piliscsabai junior magyar bajnokságon.

Benedek Bálint

A viadalra összesen 180 induló nevezett, a kanizsai 15 éves Mihovics 57 kg-ban 8 ellenfelével találta szembe magát. Mindössze annyi hátránya volt, hogy nála egy korosztállyal idősebbek között kellett bizonyítania. Ez egyáltalán nem okozott gondot Szabinának, ugyanis már tavaly is kipróbálta magát a nagyobbak mezőnyében, akkor a harmadik helyet csípte el. Most sem volt nagyobb szerencséje, bár jól kezdett, s az első mérkőzését fölényesen nyerte meg. A második meccse már óriási küzdelmet hozott, hiszen fővárosi ellenfele nem adta könnyen magát, de a 15 éves kanizsai lány nem koncentrált eléggé, s kikapott. A vigaszágon azért hozta a kötelezőt, s könnyedén győzött szegedi társa ellen, így állhatott fel a dobogó legalsó fokára. - A judoban megszokott a korosztályok közötti átjárás - fogalmazott Mester Józsefné az NTE 1866 MÁV judo szakosztály edzője. - Ez ugyan valamelyest megnehezítette a dolgunkat, de a felkészülés alapján is sokkal jobb helyezésre számítottunk. Kicsit több odafigyeléssel, akár előrébb végezhetett volna Szabina, ettől függetlenül nem keseredtünk el, dolgozunk tovább. Van is miért hajtania a dél-zalai judokának, hiszen az Európa-bajnokságra súlycsoportonként egy versenyző juthat, s 57 kg-ban most Mihovicsot megelőzte szegedi ellenfele. De semmi sem veszett el, ha az április 20-ai Eb-válogatón, a Budapest Kupán, majd a május másodikai csehországi nemzetközi versenyen az első két helyet megszerzi, ő is utazhat a szarajevói kontinensviadalra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!