Sport

2007.10.10. 02:27

Volt mit ünnepelni

Zalaegerszeg (ka) - Rendhagyó elnökségi ülést tartott tegnap délután a EuropTec-Zalaegerszeg Úszó Klub, melyre a sajtó képvise- lőit is meghívták, hiszen az idei eredményeikről is beszámolót tartottak.

Kerkai Attila

Horváth Csaba, a klub elnöke, egyben vezetőedzője ismertette a ZÚK felépítését, a klubban zajló munka legfőbb jellemzőit. Mint elhangzott, az egyesület 1993-ban alakult meg, jelenleg 100 taggal működik, akikkel négy csoportban foglalkoznak az edzők. Örömmel számolt be róla, hogy 2007-ben az országos bajnokságokon szerepelt 96 magyar egyesület pontversenyében az előkelő 10. helyen végzett a ZÚK. Versenyzőik 46 A-döntős részvételt könyvelhettek el, és sportolóik összesen 14 érmet nyertek a korosztályos ob-kon. Ezek közül Balogh Veronika és Szekeres Dorina a felnőtt magyar bajnokságon szerzett bronzérmet, utóbbi versenyző pedig már az idén teljesítette a jövő évi ifjúsági Eb-re szóló kiküldetési szintet is. Az összesítéseknél maradva, a vidéki klubok sorrendjében a ZÚK az első három egyesület közé tartozik, ami szintén nagyon nagy büszkeséggel tölti el őket.

Az ismertető után a klub vezetése a legsikeresebb versenyzőknek ajándékokat adott át, valamint a klub támogatóinak is, hiszen elhangzott: a szponzorok, a szülők és a versenyzők iskoláinak segítsége nélkül nehéz lett volna elérni ezeket a szép sikereket. A névadó támogató, az EuropTec Kft. svájci anyacégének igazgatója, Andreas Jenny is szót kért, aki örömét fejezte ki, hogy a klub sportolói egyre jobb eredményeket érnek el és gratulált ezekhez nemcsak a versenyzőknek, hanem az őket felkészítő edzőknek is.

Ezek is érdekelhetik